Az Epic Games friss blogbejegyzése szerint jelentősen megnőtt az Epic Games Store letöltési aránya az iOS-es felhasználók körében, miután az Európai Unió Digitális Piacokról szóló törvénye (DMA) nyomán az Apple egyszerűsítette a harmadik féltől származó alkalmazás-áruházak telepítési folyamatát. A vállalat közlése alapján a korábban 65 százalékos lemorzsolódási arány 25 százalékra csökkent az iOS 18.6 júliusi megjelenése óta.
Az EU áprilisban fejezte ki aggályát, miszerint az Apple "túlzottan bonyolulttá és félrevezetővé teszi" az alternatív alkalmazásboltok telepítését. A cég ennek hatására hat lépésre rövidítette a korábbi 15 lépéses folyamatot, eltávolította a figyelmeztető képernyőt és a beállításokban lévő zsákutcát. Az Epic szerint ennek köszönhetően először közelíti a sikeres iOS-telepítések aránya a Windows- és Mac-felhasználókéhoz.
Az Epic ugyanakkor hangsúlyozza, hogy még mindig van mit javítani, mivel az Apple továbbra is a DMA megsértésével vádolható a harmadik fél által üzemeltetett áruházakkal szembeni akadályozó magatartása miatt. A cég szerint emiatt az iOS-en kevesebb játék jelenik meg az Epic Games Store-ban, mint Androidon. Az Epic a Google-t is bírálta, amelynek 12 lépéses Android-telepítési folyamata a beszámoló szerint az esetek több mint felében meghiúsítja az áruház telepítését.