Hirdetés

Három régebbi Intel MacBooktól búcsúzik az Apple



|

Egy 2017-es és két 2018-as modell hardveres támogatása ér véget.

Hirdetés

Megszüntette három régebbi, Intel processzoros MacBook hivatalos hardvertámogatását az Apple, ami azt jelenti, hogy a szóban forgó készülékek tulajdonosoknak mostantól egyre inkább külső szervizekre kell támaszkodniuk, ha javításra szorulnak. A vállalat döntése érinti a 2017-ben bemutatott, 13 hüvelykes MacBook Prót, amely két Thunderbolt 3 csatlakozóval bír, és legfeljebb a 2022-ben megjelent macOS Venturát képes futtatni.

Ugyanígy járt a 2018-as Retina MacBook Air is. Ennél a modellnél a macOS Sonoma jelenti a plafont, vagyis az Apple jelenlegi operációs rendszeréhez képest már két generációval le van maradva. A harmadik gép, amely fennakadt a rostán a 13 hüvelykes, 2018-as MacBook Pro, amely négy Thunderbolt 3 porttal készült. Ez a modell már az Apple hivatalos elavult termékeket tartalmazó listájára is felkerült, miközben legfeljebb a macOS Sequoiát támogatja, vagyis egy kiadással marad el a jelenlegi macOS Tahoe mögött.

Hirdetés

Mint ismeretes, az Apple két kategóriát használ a régebbi készülékek megjelölésére. Egy termék akkor számít "vintage", vagyis régi készüléknek, ha több mint öt, de kevesebb mint hét éve nem forgalmazzák újonnan. Ezekhez az Apple legfeljebb hét évig biztosít szervizt és alkatrészeket, feltéve, hogy rendelkezésre állnak a szükséges komponensek.

Hét év után azonban a termék "obsolete", azaz elavult státuszba kerül. Ilyenkor a gyártó hivatalosan már nem biztosít hardveres javítást vagy alkatrészellátást, így a tulajdonosok kénytelenek külső szervizekhez fordulni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ilyen MacBook javíthatatlan lenne, csak azt, hogy az Apple-től már nem érdemes segítségre várni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.