A kormány minden jel szerint szeretne beindítani egy elektromos autók vásárlását megkönnyítő támogatási programot. A Villanyautósok.hu és a 24.hu értesülései szerint, a kezdeményezésről már kiderültek az első információk, így például már azt is megtudtuk, hogy szeptemberben indulhat a folyamat, mely során 2,5-4 millió forint értékben igényelhetünk pénzügyi segítséget.
Az állam maximum 25 millió forintig terjedő járműhöz nyújt majd támogatást a 20 milliárd forintos keretösszeg lehetőségeihez mérten. Összesen 5-8000 autó megvásárlásához járulhatnak így hozzá.
A 24 kiemelte, hogy ez a program nagyon hasonló a jelenleg cégek számára kiírt megoldáshoz, ahol a támogatás összege a vételártól és az akkumulátor kapacitásától függően 2,8 és 4 millió forint közötti segítséget nyújthat. A cégek esetében a keret 30 milliárd forintot jelent, és a 2024-es februári indulás óta több mint 7500-an vették igénybe annak lehetőségeit.
A magánszemélyek számára induló támogatás teljes részletei még nem ismertek, de ahogy araszolunk majd a szeptemberi kezdéshez, úgy valószínűleg minden apránként kiderül majd.