Hirdetés

Az Apple nyakában liheg a Huawei



|

Az idei évben már több mint 100 millió okostelefont adott el a kínai óriás. A 2018-as cél a 200 millió, a jövő év elejére az Apple-t tartósan megelőzheti a Huawei.

Hirdetés

Június elején a Huawei hivatalosan is megerősítette, hogy a célja az idei évben az, hogy eladjon 200 millió okostelefont. Vagyis 47 millióval többet, mint 2017-ben. A kínai óriás jó úton halad. 

Hirdetés

A Huawei Nova 3 bemutatóján a cég ügyvezetője külön kitért egy nagy mérföldkőre, amely alapján a vállalat tényleg rohamtempóban növekszik

A Huawei az idei évben már több mint 100 millió okostelefont tudott eladni. Tavaly ehhez az értékhez még két hónappal több kellett, 2015-ben pedig az év vége előtt 10 nappal lépte át a határt. Az elmúlt hét évben a Huawei eladásai 51-szeres mértékben nőttek. 

Bár konkrét részleteket nem közölt a mostani rekordról a Huawei, a múlt havi adatok alapján a 100 millióból 6 millió volt P20 és P20 Pro. A P20 Lite is igen népszerű, májusban világszinten a hetedik legnépszerűbb okostelefon volt. A Honor eladásai is 150 százalékkal emelkedtek, a Honor 10-ből több mint 3 millió fogyott a májusi megjelenése óta. 

Amennyiben a Huawei így folytatja, akkor összejöhet a 200 milliós cél. A jövő év elejére a kínai gyártó tartósan is megelőzheti az Apple-t. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.