Több hónapos huzavona után április 23-án az EU bejelentette, hogy megbüntetik az Apple-t és a Metát a Digitális Piacokról szóló Törvény (DMA) megsértése miatt. Az Apple-re kirótt büntetés 500 millió euró lett, a teljes, 67 oldalas határozat május 27-én jelent meg, és részletesen kifejti, hogy miért kapták ezt a bírságot, és milyen határidőket kell betartaniuk.
Az Apple-nek három hónapja van befizetni az összeget, különben kamatot is számolnak fel és emellett 60 napon belül ki kell javítania a szabályszegést, különben "ismétlődő büntetőnapidíjakat" is kaphat. A történet az anti-steeringről szól, mivel az Apple korábban megtiltotta a fejlesztőknek, hogy az alkalmazásaikban megemlítsék, ha egy szolgáltatást vagy funkciót az App Store-on kívül olcsóbban is elérhetnek. Ezért a gyakorlatért már korábban is figyelmeztették őket, úgyhogy változtattak a szabályokon, de úgy, hogy az továbbra sem felel meg az új uniós jogszabálynak.
Annyit engedtek, hogy most már lehet linkelni külső fizetési felületre - de csak egy darab linket lehet elhelyezni, és az Apple közben 27% jutalékot követel azokon a tranzakciókon is, amelyek nem az App Store-on keresztül történnek. Az EU szerint az Apple új szabályai ugyanúgy korlátozzák a fejlesztők szabadságát, nem teszik lehetővé a külső ajánlatok szabad reklámozását, és a jutalékszedés még mindig nem fér bele a DMA szellemiségébe.
Egyelőre nem tudni, az Apple befizette-e már a félmilliárdos bírságot, de az biztos, hogy ez az ügy precedenst teremthet - nemcsak az Apple-re, hanem minden más techóriásra nézve, akik eddig úgy gondolták, az EU csak szövegel.