Hirdetés

Az Apple-nek muszáj megoldania az AI-problémáját



|

Tim Cook is érzi, hogy lekörözik őket az egyik legfontosabb versenyben.

Hirdetés

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója,  összehívta szinte az egész céget és az AI-ról és annak jövőbeli potenciáljáról tartott nekik előadást. A Bloomberg beszámolója szerint a nagy közös megbeszélés főleg a mesterséges intelligenciáról szólt, hiszen az Apple az elmúlt időszakban viszonylag lassan vezette be AI funkcióit, és például az új Sirit el is halasztotta.

A Bloomberg értesülései szerint szerint Cook a cég kaliforniai központban találkozott a munkatársakkal, ahol kijelentette, hogy az AI-forradalom nagyobb hatással lesz az iparra, mint az internet vagy a mobiltelefonok voltak.

"Az Apple-nek ezt meg kell tennie. Az Apple ezt meg fogja tenni. (...) Bele is fektetünk, hogy meg tudjuk tenni." 

- mondta Cook, arra utalva, hogy a cégnek muszáj összekapnia magát, ha nem akar továbbra is a konkurencia mögött kullogni az Apple Intelligence-szel. A vezérigazgató azt is kiemelte, hogy a cég a személyi számítógépek, okostelefonok, táblagépek és MP3 lejátszók piacán sem volt mindig az első, de végül mindig az Apple készítette el a "modern" verziókat.

"Így érzem az AI esetében is"

- biztosított mindenkit Cook és van is benne valami, hiszen az Apple mindig nagyon ügyes volt abban, hogy új, de létező technológiákat adaptál és addig csiszolja őket, amíg nem lesznek tökéletesek. Valószínűleg ez történik a hajtogatható telefonokkal és az AI-val is.

Hirdetés

A megbeszélésen Craig Federighi, a szoftverfejlesztési vezető azt is elmondta, hogy Siri valójában azért késik, mert eleinte egy "hibrid architektúrával" indultak neki a fejlesztésnek, ahol egy rendszer azokat a feladatokat végezte volna el, amiket a Siri most is tud, egy másik rendszer pedig LLM-eket használt volna. Később azonban rájöttek, hogy ez nem hozná azt a minőséget, amit az emberek az Apple-től elvárnak, ezért új tervet készítettek és teljesen új architektúrára építik fel Sirit.

Cook nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az Apple "nyitott a felvásárlásokra" annak érdekében, hogy felgyorsítsák az AI fejlesztési ütemtervét, valószínűleg ezért is volt szükség egy ilyen nagy volumenű megbeszélésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.