Hirdetés

Az eBayen licitálhatsz az Apple első számítógépére, de mélyen zsebbe kell nyúlnod érte



|

Egy több szempontból is különleges Apple I számítógépet árvereznek a gép tervezője, az Apple-társalapító Steve Wozniak aláírásával.

Hirdetés

Napjainkra talán már nem csak az Apple-rajongók körében közismert tény, hogy az 1976-ban alapított, akkor még garázscégként üzemelő vállalat első terméke az Apple I nevű számítógép volt. A kézzel összeszerelt, kifejezetten barkácsolt megjelenésű masinát az Apple egyik társalapítója, Steve Wozniak tervezte, s nagyjából 200 darab készülhetett belőle, melyekből 80 még ma is létezik.

Ezek közül árvereznek most egy tökéletes állapotú, működőképes példányt, amely nem csak ezért különleges: a gépet maga Wozniak is aláírta, az eladó szerint pedig ez lehet a történelem első almás terméke, amelyet Észak-Amerikán kívül használtak.

Hirdetés

A 89-es sorozatszámú Apple I eredeti tulajdonosa a Schlumberger Overseas SA nevű olajvállalat egyik vezetője volt, aki 1977-ben kettőt is vásárolt a gépből, majd Európába vitte őket, és ott is maradtak egészen addig, amíg nem kerültek a jelenlegi birtokosukhoz. Ez pedig nem más, mint a dubaji illetőségű The AAPL Collection magángyűjtemény, amely az Apple első harminc évének relikviáira szakosodott.

A "Schlumberger 2" néven emlegetett Apple I árverése az eBayen zajlik, cikkünk írásakor már 98 ezer dollár, vagyis 36 millió forint környékén jár az aukció, az AAPL Collection mögött álló Jimmy Grewal viszont 485 ezer dolláros, azaz több mint 178 millió forintos leütési árra számít. A relikviáról a magángyűjtemény weboldalán olvashatsz bővebben.

A gép ritkaságához képest egyébként meglepően gyakoriak az Apple I-es aukciók, néhány hete a Goldin Auctionsnél is felbukkant egy 250 ezer dollárért kikiáltott példány, 2012-ben pedig 374 ezer dollárért kelt el egy nyers Apple I alaplap

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.