Hirdetés

Az egyik szomszédos országban is tiltást kapott a TikTok



|

Újabb ország döntött úgy, hogy nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a kínai közösségi oldalt.

Hirdetés

Nehéz ez az év az egymilliárd feletti felhasználói táborral bíró TikTok számára, az idén ugyanis egymás után több ország is úgy döntött, hogy nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva nem engedélyezi a kínai ByteDance irányítása alá tartozó alkalmazás telepítését a közalkalmazottak munkahelyi készülékein.

A sort az Egyesült Államok nyitotta, majd később Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland és Franciaország is követte a példát. Az Európai Unió részéről az Európai Bizottság még februárban jelentette be, hogy ugyancsak tiltólistára helyezi a rövid videós tartalmakat kínáló közösségi oldalt, mivel a többiekhez hasonlóan attól tart, hogy a ByteDance felett szoros ellenőrzést gyakorló pekingi rezsim kémkedésre használhatja a szolgáltatást.

Hirdetés

Az EU- és NATO-tag Magyarországon eközben még a kérdés vizsgálata sem vetődött fel, a katonai semlegességét őrző szomszédos Ausztria viszont már februárban közölte, hogy a Belügyminisztérium (Bundesministerium Inneres, BI) megvizsgálja a TikTok államigazgatási eszközökön való betiltásának szükségességét.

A belügyminiszter Gerhard Karner végül a tegnapi minisztertanácsi ülésen hozta nyilvánosságra, hogy a több minisztérium szakértőit összefogó munkacsoport ajánlását követve száműzik a kínai appot a közalkalmazottak szolgálati készülékeiről. A döntés hátterében információs- és adatvédelmi aggályok húzódnak, a tiltás viszont nem terjed ki a dolgozók privát mobiljaira, illetve a politikusok hivatásos TikTok-fiókjai is tovább használhatók.

A másik fontos engedmény, hogy a végrehajtói hatalom képviselői ún. "nyitott eszközökön" később is hozzáférhetnek majd a platformhoz, amennyiben az egy folyamatban lévő nyomozás keretében történik. A döntésről beszámoló ORF cikkéből nem derül ki, hogy mikortól lép érvénybe a TikTokot sújtó kormányzati piros lap.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.