Hirdetés

Az iOS 18 hozhatja el az Apple mesterséges intelligenciás forradalmát



|

Minden idők legnagyobb generációváltásának ígérkezik az idén érkező iOS 18.

Hirdetés

Az ősszel megjelent iOS 17 esetében az Apple egy kimondottan problémás operációs rendszert tett le az asztalra, amelyet több kellemetlen hiba is sújtott, most pedig újabb galibáknak ágyazhat meg a márciusban érkező 17.4-es frissítés, amely a szigorodó EU-s szabályozáshoz igazodva mélyreható változásokat eszközöl a platform működésében.

A világ szeme így már inkább a nyári fejlesztői konferencián leleplezésre kerülő iOS 18-ra szegeződik, amely a jelek szerint nemcsak a meglévő hibákat javíthatja ki, de egyben minden idők legjelentősebb generációváltását is elhozhatja.

Ezt először novemberben szellőztette meg az almás ügyekben többnyire jól értesült Mark Gurman, aki akkor a forrásai alapján az elmúlt évek "legambiciózusabb és legmeggyőzőbb" frissítéseként jellemezte az iOS 18-at. A 9to5Mac beszámolója szerint pedig most ezt részletezi a Bloomberg elemzőjének legújabb, előfizetőknek szóló hírlevele is.

Hirdetés

Gurman ebben megerősíti, hogy az Apple továbbra sem adott lejjebb az igényekből, mivel a szoftverekért felelős alelnök, Craig Federighi azt közölte a dolgozókkal, hogy az új mobil operációs rendszer minden területen ambiciózus változásokat tartogat.

"Úgy tudom, hogy a vállalaton belül a cég történetének egyik, ha nem a legnagyobb iOS-frissítéseként tekintenek az új operációs rendszerre. Ennek ismeretében meglehetősen izgalmasnak ígérkezik az Apple júniusi fejlesztői konferenciája."

- írta Gurman, aki szerint az újdonságok egy része a manapság oly felkapott mesterséges intelligenciás funkciókra fog koncentrálni. Ennek jegyében a Siri asszisztens új, generatív funkciókkal válhat intelligensebbé, az iMessage is automatikus szövegkitöltő funkciókat kaphat, az Apple Music AI-generált lejátszási listákkal bővülhet, valamint az iWork irodai alkalmazáscsomag és a fejlesztőknek szóló Xcode is mesterséges intelligenciás képességekkel erősíthet.

Az irány tehát kísértetiesen hasonlít a Samsung Galaxy S24-szériánál elővezetett mesterséges intelligenciás offenzívára, ami már csak azért sem lenne meglepő, mivel nem is olyan régen maga az Apple-vezér Tim Cook is úgy nyilatkozott, hogy nagy terveik vannak az AI-jal.

Szerintetek szükség van AI funkciókra a mobilokban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.