Hirdetés

Az iPhone 8 tényleg egy iPhone 7S



|

Az iFixit erre a következtetésre jutott, de legalább viszonylag könnyen javítható és jól bírja a strapát az iPhone 8.

Hirdetés

Az elmúlt években az Apple következetes módon, mindig egy "S" jelzős modellel frissítette az aktuális iPhone készülékeit. Idén a cég felrázta a dolgokat, iPhone 7S helyett iPhone 8-at kaptunk, amit az iPhone 8 Plus és az iPhone X kísér. Ez utóbbi alapvetően új formát és dolgokat hozott, de az iPhone 8 és iPhone 8 Plus igazából majdnem ugyanolyanok, mint a tavalyi készülékek, csak erősebb hardverrel. 

Hirdetés

Erre a következtetésre jutottak az iFixit szakemberei is, miután darabokra szedtek egy iPhone 8-at. A csapat 6 pontot adott az okostelefonnak a lehetséges 10-ből, ami azt jelenti, hogy viszonylag könnyű javítani, a kijelző és az akku is mondjuk, hogy egyszerűen cserélhető. 

A ház nagyon hasonló az iPhone 7-nél látotthoz, a belső alkatrészek is nagyjából ugyanott vannak. Az Apple speciális csavarjait ezúttal Phillips #000 csavarokra cserélték. Az Apple szerint a hangszórók kicsit hangosabbak, illetve nőtt az üzemidő, a kisebb akkumulátor ellenére. Van vezeték nélküli töltés, az LTE-modem már Cat 16-os, de nem minden modellbe került Qualcomm X16 chip (régi Intel modem is akad), éppen ezért az iPhone 8 nem lett gigabites LTE-vel hirdetett készülék. 

A nagy különbséget az Apple A11 Bionic chip és a frissített kamerák jelentik. Az A11 Bionic egy Intel Core i5-ös CPU-val szerelt MacBook Pro laptopot is leköröz, a plusz teljesítmény a VR és az AR világában lehet hasznos. A DxOMark a kamerákat nagyra értékelte: a Pixel 90-es pontja után 92 járt az iPhone 8-nak és 94 az iPhone 8 Plusnak

Kiderült továbbá az is, hogy mennyire bírja a strapát az iPhone 8. Zack Nelson stressztesztje alapján a kulcsok, pénzérmék és egyéb zsebben hordott tárgyak nem tesznek kárt sem az előlapban, sem a hátlapban. A hátsó kamera zafírüvegnek hirdetett védőborítása azonban az üvegnél nem volt karcállóbb, vagyis nem tiszta zafírüvegből van. 

Az új iPhone-t eltörni sem egyszerű feladat, jobban bírja a hajlításos tesztet, mint az iPhone 7, ráadásul a vízállóságot biztosító ragasztás sem sérült meg. 

És, hogy mi történik, ha az iPhone 8 a betonon koppan? Ebből a videóból kiderül, szintén Zack Nelsonnak hála:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.