Hirdetés

Az LG egyik szeme sír, a másik nevet



|

Hatalmas mértékben nőtt az LG legutóbbi negyedéves nyeresége, de a mobilos részleg továbbra is szenved, a G6 is kudarc lett.

Hirdetés

Az LG Electronics közzétette, hogy várhatóan milyen eredményeket ér el 2017 harmadik negyedéve során. A kép vegyes. Az eredmények igazából lenyűgözőek, ugyanis a vállalat nyeresége éves szinten 82,2 százalékkal emelkedik. 

Hirdetés

Az elképesztő sikert némileg beárnyalja, hogy az LG mobilos divíziója továbbra is szenved. Ez a részleg egyáltalán nem járult hozzá a nyereséghez, sőt, immáron zsinórban tizedik alkalommal lesz veszteséges. Bár a cégre nézve nem jelent kockázatot, ennek ellenére rossz a helyzet: 176 millió dolláros a veszteség az aktuális 3 hónap során (tavaly 117 milliós volt a mínusz ilyenkor). 

Mindez arra bizonyíték, hogy az LG G6 kudarcot jelentett, és a helyzeten a Q6, valamint a Q8 sem javított. Ami azt illeti, a V30 sem tud, ugyanis a készülék össze-vissza időpontokban kerül piacra minden régióban (van ahol meg sem jelenik), ráadásul az eddigi visszajelzések alapján hiába sikerült elképesztően jól a G6 után a V30 is, ez sem lesz nagy sláger. 

Az LG televíziók és a háztartási eszközök mindenesetre annyira népszerűek és sikeresek, hogy az LG az év végén soha nem látott rekordokat jelenthet majd be. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.