Hirdetés

Megértük, hogy egy közösségi média posztlimitet vezet be a nem fizetős fiókoknál



|

Durván lecsavarták a limitet a korábbiakhoz képest.

Hirdetés

Az X új korlátokat vezetett be az ellenőrizetlen fiókoknál, vagyis azoknál a felhasználóknál, akik nem rendelkeznek fizetős vagy más módon hitelesített státusszal - magyarul a kis pipával a nevük mellett. A platform hivatalos súgóoldala szerint ezek a fiókok naponta legfeljebb 50 eredeti posztot és 200 választ tehetnek közzé, miközben a közvetlen üzenetek napi limitje továbbra is 500 marad. A változás látványos visszavágás a korábbi szabályokhoz képest, hiszen a beszámolók szerint eddig napi 2400 poszt vagy reposzt jelentette a felső határt.

Az X hivatalos magyarázata szerint a limitek célja, hogy csökkentsék a platform háttérrendszereire nehezedő terhelést, és kevesebb legyen a leállás, valamint a hibaoldal. A súgóoldal azt is jelzi, hogy a napi keretet kisebb, félórás időablakokra bontják, vagyis nem feltétlenül csak akkor jön a figyelmeztetés, ha valaki egész napos összesítésben ér a plafonhoz. Ha egy felhasználó beleütközik valamelyik korlátba, az X hibaüzenetben jelzi, melyik limitet lépte túl.

Hirdetés

A többi technikai korlát egyelőre nem változott érdemben. Egy fiók naponta legfeljebb 400 másik felhasználót követhet be, az e-mail-cím óránként négyszer módosítható, és a platform továbbra is külön szabályokkal tiltja az agresszív követési mintákat. Ez alapján az X most nem általánosan szigorít minden felhasználói tevékenységen, hanem kifejezetten a posztolást és a válaszolást fogja vissza az ellenőrizetlen fiókoknál.

A lépésnek van technikai és üzleti olvasata is. A napi 50 eredeti poszt és 200 válasz a legtöbb átlagos felhasználónak bőven elég, de a nagyon aktív profilokat, automatizált fiókokat, spamfiókokat és kampányszerűen működő accountokat már sokkal hamarabb megfoghatja. Ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy a változás a fizetős X Premium irányába is terelheti azokat, akik sokat posztolnak. A Premium-csomagok egyik fontos előnye a hosszabb, akár 25 ezer karakteres posztok lehetősége, vagyis kevesebb bejegyzésbe is több tartalom fér, de az X egyelőre nem tisztázta teljesen nyilvánosan, hogy minden előfizetési szint pontosan hogyan viszonyul az új napi korlátokhoz.

Az új limit azért is érdekes, mert az X az elmúlt években folyamatosan próbálta összemosni a hitelesítést és az előfizetést. A kék pipa már rég nem ugyanazt jelenti, mint a Twitter korábbi korszakában, a fizetős státusz pedig egyszerre ad láthatósági, kényelmi és funkcionális előnyöket. Most ehhez társul egy újabb különbség: aki nem ellenőrzött fiókkal használja a platformot, annak sokkal alacsonyabb plafonnal kell számolnia, mint korábban. Ez önmagában nem fogja elrontani az átlagos görgetést, de az X működésének logikáját tovább tolja abba az irányba, ahol a teljes értékű használat egyre inkább fizetős vagy hitelesített státuszhoz kötődik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.