Hirdetés

Bemutatkozott a Huawei Watch D3, már edzés előtt és után is figyeli a vérnyomást



|

Az új okosóra teljes bemutatója szeptember 2-án lesz Münchenben.

Hirdetés

A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság müncheni ESC Congress 2026 rendezvényén mutatta meg először a HUAWEI WATCH D3-at, a vállalat következő, vérnyomásmérésre kihegyezett okosóráját. A készülék hivatalos premierjét szeptember 2-án tartják, így az árát és a teljes specifikációját csak akkor ismerhetjük meg, néhány fontos újdonságáról azonban már most lehullt a lepel.

A Watch D3 egyik legfontosabb fejlesztése, hogy a hagyományos nyugalmi mérés és a 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozás mellett a testmozgás előtt és után is képes vérnyomásadatokat rögzíteni. A Huawei szerint az óra emelkedett pulzus mellett is használható vérnyomásmérésre, az Európai Unióban pedig CE MDR minősítést kapott az egyszeri mérésre, az ambuláns monitorozásra, valamint az edzés előtti és utáni mérésekre is.

Hirdetés

Újdonság az is, hogy az óra magaslati környezetben vagy hirtelen hőmérséklet-változás esetén külön emlékeztethet a vérnyomás ellenőrzésére. A Huawei emellett vékonyabb házat és könnyebb szíjat ígér, a Watch D3 pedig három színben készül. A Health Glance és Health Insights funkciók is fejlődnek, miközben az alvás és az érzelmi jóllét követése szintén része marad az egészségügyi funkciócsomagnak. A vállalat ugyanakkor maga is hangsúlyozza, hogy az ilyen funkciók által gyűjtött adatok egy része tájékoztató jellegű, és nem használható önmagában diagnózis vagy kezelés alapjaként.

Az eseményen a Huawei egy másik, hosszabb távon érdekes projektet is bemutatott. A Terve Research egy európai egészségügyi kutatási platform, amelyen akadémiai és egészségügyi intézmények a Huawei viselhető eszközeiből származó, valós környezetben gyűjtött adatok felhasználásával szervezhetnek kutatásokat. A résztvevők önkéntesen csatlakozhatnak bizonyos projektekhez, a rendszer pedig a hozzájárulás után a kutatók által meghatározott adatokat gyűjtheti. A platform működtetését a Thryve végzi, finanszírozását pedig a Huawei biztosítja.

Az első két vizsgálat már szeptemberben elindul. Az egyik azt kutatja, milyen kapcsolat lehet a felborult alvás-ébrenlét ritmus és a kardiovaszkuláris, illetve metabolikus egészség között, a másik pedig a fizikai aktivitás és a szív-érrendszeri kockázati tényezők összefüggéseit vizsgálja.

A HUAWEI WATCH D3 végleges specifikációját, elérhetőségét és árát szeptember 2-án jelenti be a Huawei Münchenben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.