Hirdetés

Új történelmi csúcsra száguldott a Bitcoin árfolyama



|

A spot ETF-ek és nagyvállalatok felhalmozása, valamint a kamatvágások utáni kockázati étvágy új rekordárfolyamot hozott a vezető kriptovalutánál.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben fokozatos, lépcsőzetes emelkedéssel tört felfelé a Bitcoin, és a szeptember végi 108-109 ezer dolláros támaszról indulva meg sem állt egészen az új történelmi csúcsig - számolt be róla a Cryptofalka.hu. A vezető kriptovaluta most először törte át a 125 ezer dolláros szintet, ezzel megdöntve az augusztusi 124 600 dolláros rekordot. A háttérben több fundamentális tényező együttes hatása áll, amelyek mind a kínálati oldal szűkülése, mind a kereslet erősödése felé mutatnak.

A piacot jelentősen befolyásolják a spot Bitcoin ETF-ek, amelyek együttesen már közel 1,2 millió BTC-t vontak ki a forgalomból. A BlackRock és a Fidelity mellett más nagy szereplők is tartós beáramlást mutatnak, ez pedig komoly támaszt ad az árfolyamnak. A vállalati szektorban a MicroStrategy vezeti a sort, immár mintegy 640 ezer bitcoinnal a mérlegében, miközben a bányász- és kriptocégek szintén egyre nagyobb állományt tartanak hosszú távon.

Az on-chain adatok is a szűkülő kínálatot erősítik: a tőzsdéken elérhető BTC-mennyiség évek óta csökken, és most rég nem látott mélypontra süllyedt. A gyenge order book likviditás miatt a nagyobb vételek gyorsabban képesek feljebb tolni az árat, így minden újabb keresleti hullám élesebb emelkedést eredményez. Ez a helyzet fokozza a felfelé mutató ármozgásokat, és lehetővé teszi, hogy a Bitcoin könnyedén új rekordokat érjen el.

Hirdetés

A makrogazdasági környezet szintén a bikapiacot támogatja. A friss kamatvágás és a piac által árazott további lazítások mérsékelték a befektetők alternatívaköltségeit, így a kockázatosabb, de korlátozott kínálatú eszközök iránt nőtt az étvágy. Eközben az infláció ismét magasabb szintre emelkedhet, ami kedvez a fix kibocsátású bitcoinnak, akárcsak az aranynak, amely hetek óta sorra dönt rekordokat.

A trend 2023 eleje óta egyértelműen emelkedő, magasabb csúcsokkal és mélypontokkal. A fundamentumok - az ETF-ek tartós beáramlása, a vállalati felhalmozás, a tőzsdei készlet csökkenése és a lazuló monetáris környezet - mind abba az irányba mutatnak, hogy a bikapiac még nem érte el a végső csúcsát. Rövid távon természetesek a korrekciók, de amíg a kínálat szűk és a likviditás bővül, addig a trend felfelé tarthat. A következő hónapokban reális lehetőség, hogy a Bitcoin újabb történelmi rekordokat állít fel, miközben a piaci mondás továbbra is igaz: soha ne állj a bika útjába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.