Hirdetés

Cserélhető akkumulátorral és OLED-kijelzővel érkezik az új Google Fitbit Edge



|

A Fitbit Edge saját GPS-t, fizikai gombot és akár egyhetes üzemidőt kínál azoknak, akiknek egy teljes értékű okosóra már túlzás lenne.

Hirdetés

A kijelző nélküli Fitbit Air után a Google azokra is gondolt, akik edzés közben a csuklójukon szeretnék látni az adataikat. A Fitbit Edge valahol a jóval egyszerűbb Air és a sokoldalúbb Pixel Watch közé pozicionál, úgyhogy megmaradt a keskeny, karkötős kialakítás, de több olyan funkció is bekerült, amelyet inkább okosóráktól várnánk.

A leglátványosabb változás a hibrid OLED-kijelző, amely a Google szerint a Fitbit eddigi legnagyobb és legfényesebb aktivitásmérős képernyője. A korábban bemutatott Charge 6-hoz képest 46 százalékkal nagyobb megjelenítési felületet kínál, és erős napsütésben is jól olvashatónak ígérik. 

Hirdetés

Ez nem egy fullos WearOS, de az értesítéseket és bejövő hívásokat így is megjelenít, ráadásul Google Maps-támogatást is kapott. Az Airrel szemben saját GPS-szel rendelkezik, vagyis futás vagy kerékpározás közben telefon nélkül is rögzítheti az útvonalat. Az automatikus mozgásfelismerés több mint százféle tevékenységet tud azonosítani, ezt a fejlesztést pedig az Air tulajdonosai is megkapják.

Az egészségkövetési funkciók között alvásfigyelés, menstruációs cikluskövetés és EKG is szerepel, ezek az adatok pedig a Google Health alkalmazásba kerülnek, amely a vállalat mesterséges intelligenciára épülő edzőjének is otthont ad.

A 11,5 milliméter vastag készüléken fizikai gomb segíti a navigációt, az akkumulátor pedig a Google ígérete szerint akár egy hétig bírja. A teljes feltöltéshez körülbelül 90 perc kell, és külön jó hír, hogy az akkumulátor cserélhető.

A Fitbit Edge amerikai indulóára 179,99 dollár, az előrendelés már elindult, a forgalmazás pedig október 27-én kezdődik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.