A Trump Mobile T1, Donald Trump saját mobilmárkájának első készüléke továbbra sem került a vásárlók kezébe, noha eredetileg augusztus és szeptember között ígérték a megjelenést. Az előrendelők hiába várták a hónap végéig, a telefon nem jelent meg, és egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy valóban piacra kerül-e valaha.
A T1 Phone néven hirdetett készülék természetesen aranyszínű kivitelben érkezne, jóindulattal középkategóriásnak nevezhető hardverrel. A hivatalos leírás szerint 6,25 hüvelykes AMOLED kijelzővel, ujjlenyomat-olvasóval és arcfelismeréssel működő feloldással érkezik a telefon, a kamerák között pedig egy 50 megapixeles főegység kapott helyet két kisebb szenzorral, illetve egy 16 megapixeles előlapi szelfikamerával kiegészülve.
A készülék hivatalos ára 499 dollár, de egyelőre csak előrendelni lehet, 100 dolláros foglaló mellett, amely mellé egy hónap Trump Mobile előfizetés jár. A termékleírás körüli kommunikáció azonban többször is változott. Míg korábban "amerikai gyártású" készülékként hirdették, az oldal szövege ma már jóval óvatosabban fogalmaz és annyit ígérnek, hogy
a T1 amerikai értékek alapján tervezett" és "amerikai kezek állnak mögötte", illetve a telefonban "az Egyesült Államokban kel életre".
Hogy ez a gyártásra, az összeszerelésre vagy pusztán az értékesítésre vonatkozik, egyelőre nem világos. A helyzetet bonyolítja, hogy a Trump Mobile szolgáltatás hírneve eddig sem volt makulátlan, számos előfizető panaszkodott rejtett díjakra, akadozó hálózatra és gyenge ügyfélszolgálatra, így a telefon körüli csúszás és ellentmondásos marketing csak tovább erősíti a kételyeket.
A Trump Mobile T1 jelenleg inkább politikai és szimbolikus projektnek tűnik, mint valódi versenytársnak a nagy gyártók piacán és egyelőre láthatóan a megjelenése sem biztos.