Hirdetés

Megvan a győztes, most már élő emberi sejteken is fut a DOOM



|

Alig 11 millióért meg is vehetitek a számítógépet, amihez ingyen adják a biOS nevű operációs rendszert.

Hirdetés

Az ausztrál Cortical Labs a biológiai számítástechnika egyik úttörője, aminek a legújabb rendszere, a CL1, élő emberi idegsejteket használ egy működő számítógép "processzoraként". Ez már önmagában is elképesztő, de természetesen már fut is rajta a Doom.

A vállalat a Cortical Cloudon keresztül mutatta be a demonstrációt, a kapcsolódó kódot pedig nyílt forráskódú formában GitHubon is elérhetővé tette, ha esetleg megpróbálkoznátok vele ti is. A CL1 az első kereskedelmi forgalomba kerülő rendszer attól a kutatócsapattól, ami az egész világot megdöbbentette 2022-ben, amikor egy 800 ezer idegsejtből álló sejtcsoportot tanított meg Pongot játszani.

Hirdetés

Az egész projekt lenyűgöző, de talán a legizgalmasabb része, hogy itt nem szimulált neurális hálózatokról van szó, hanem valódi, élő neuronokról. Ezeket felnőtt donoroktól származó bőr- vagy vérsejtekből állítják elő azáltal, hogy a sejteket őssejtekké programozzák vissza, majd agykérgi idegsejtekké differenciálják.

A CL1-ben az élő szövet egy zárt kamrában helyezkedik el, amely saját életfenntartó rendszerrel rendelkezik. Ez szabályozza a gázösszetételt, a hőmérsékletet és a salakanyagok eltávolítását. Ideális laboratóriumi körülmények között a neuronok akár hat hónapig is életképesek és aktívak maradnak.

A biológiai "hardver" kezelésére a Cortical Labs egy speciális operációs rendszert fejlesztett, amit vicces módon biOS-nak nevezett el. Ez elektromos ingereket küld az elektródákon keresztül, és visszajelzéseket fogad a neuronhálózattól.

Amikor a rendszert olyan játékokkal tréningezik, mint a Pong vagy a Doom, a hálózat pedig jutalmazó vagy korrekciós jeleket kap a teljesítménye alapján. Ennek hatására önszerveződő válaszminták jönnek létre, amit csapat Synthetic Biological Intelligence-nek nevezi, hogy megkülönböztesse a hagyományos, szilíciumalapú mesterséges intelligenciától.

A CL1 asztali, önálló egységként is megvásárolható, de 30 modulos rackszekrényes konfigurációban is kínálják kutatóintézetek számára. Egyetlen modul ára körülbelül 35 000 dollár, nagyobb mennyiség esetén akár 20 000 dollárra is csökkenhet egységenként, ha esetleg többre lenne szükségetek.

Ezzel viszont a nem hivatalos listánkon a második helyre csúszott a srác, aki egy valódi műholdon futtatta a Doomot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.