Hirdetés

Egymilliárdos büntetést kapott az Ebay, amiért véres disznómaszkkal fenyegetett két bloggert



|

Az e-kereskedelmi oldal több munkatársa is zaklatni kezdett egy házaspárt, akik negatív hangnemben merészeltek írni a cégről.

Hirdetés

Az internet nagy áldása és átka is egyben, hogy a világhálón bárki szabadon kifejtheti a véleményét, és csak a nagyközönségen múlik, hogy mennyire fogékony rá. Az Ebay a jelek szerint inkább átokként fogta fel ezt a szabadságot, és piszkos módszerekkel próbált küzdeni ellene, ám több egykori munkatársa bebörtönzése és egy gigabüntetés lett a kaland vége. A közel 30 éves múltra visszatekintő e-kereskedelmi oldalnak ugyanis hárommillió dolláros, azaz kicsivel több mint egymilliárd forintos büntetést kell fizetnie, amiért egy felsőbb körökből szervezett akció keretében zaklatási hadjáratot indított két blogger ellen.

Az üldöztetés célpontja egy házaspár, Ina és David Steiner volt, akik egy sokak által olvasott hírlevelet (EcommerceBytes) szerkesztettek, amelyben egyebek mellett az Ebay tevékenysége is szóba került. Egy 2019-ben megjelent, kritikus hangvételű cikket követően a cég zaklatni kezdte a párt, például élő pókot, csótányokat, egy véres disznómaszkot és egy gyászolóknak szóló könyvet küldve nekik, de az áldozatok explicit online fenyegetésétől és az otthonuk megfigyelésétől sem riadtak vissza az akció szervezői.

Hirdetés

Steinerék természetesen feljelentést tettek, az Igazságügyi Minisztérium pedig végül az igazságszolgáltatás akadályozásával, a tanúk manipulálásával, államok közötti üldözéssel és online zaklatással is megvádolta a céget. Az elkövetők közül többen is börtönbe kerültek, például James Baugh egykori biztonsági igazgató és a globális rugalmasságért felelős igazgató David Harville, mindösszesen pedig 7 dolgozót és beszállítót ítéltek el a zaklatás miatt.

Habár a munkatársak levelezései között egy arra utaló e-mailt is találtak, hogy az akkori vezérigazgató Devin Wenig kezdeményező szerepet játszott a történtekben, a CEO eddig megúszta annyival, hogy lemondott a pozíciójáról. A házaspár ugyanakkor külön pert indított ellene, így még nem biztos, hogy ezzel vége van az ügynek.

Ami pedig magát az Ebayt illeti, a büntető eljárást megegyezéssel lezáró vállalatot még egy ideig el fogja kísérni a sztori, mivel a 3 millió dolláros büntetésen túl három évig alá kell vetnie magát az ügyészi hivatal szoros ellenőrzésének is, amely azt hivatott biztosítani, hogy nem történnek hasonló visszaélések.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.