Hirdetés

Együtt tanúskodik a Google, a Facebook, az Apple és az Amazon



|

Az amerikai kongresszus elé idézték be a négy legnagyobb tech-cég képviselőit egy komoly trösztellenes vizsgálat keretében.

Hirdetés

Olyasmiről már többször hallottunk, hogy ha egy vállalat tevékenységi köre és befolyása túl nagyra nő, beidézik valamilyen állami hatóság vagy kereskedelmi felügyeleti szerv elé, hogy aztán itt bizonyítsa: működése nem akadályozza a szabad piaci versenyt, és méretei, összetettsége nem akadályozza a többi szereplő érvényesülését. De olyan még nem volt, hogy a tech-óriások közül négyet egyszerre idézzenek be magyarázkodni.

Hirdetés

Márpedig az Egyesült Államok kongresszusa közös meghallgatásra idézte be július második felére a Google, a Facebook, az Apple és az Amazon képviselőit. Az ügy komolyságát jól illusztrálja, hogy nem valamilyen középvezetők, vagy a vállalatokon belül a témában megbízott alelnökök vesznek részt a tárgyaláson, hanem Sundar Pichai, Mark Zuckerberg, Tim Cook és Jeff Bezos, tehát a cégek első emberei.

Szintén érdekes új színezetet ad az ügynek az is, hogy bár Zuckerberg az elmúlt években visszajáró vendég lett az efféle meghallgatásokon, és a Google, valamint az Apple is részt vett már hasonlón, az Amazont most először kérették be trösztellenes bizottság elé.

Túl sokan irányítanak túl sok mindent

A "big four", tehát a négy legnagyobb amerikai techvállalat azért kényszerül közös magyarázkodásra, mert az amerikai kormányzat (és persze a versenytársak kitartó lobbistái) szerint egyszerűen minden területen akkorára nőtte, hogy megfojtják a konkurenciát. Ráadásul már rég nem csak a közvetlenül vett üzletről van szó: az idézésben az is szerepel, hogy az információhoz való hozzáférés, a tömegtájékoztatás és véleményformálás, valamint a technológiai eszközökhöz való hozzájutás terén is túlnőttek a kezelhető tartományon a vállalatok.

Mark Zuckerberg tavalyi meghallgatásán készült fotó
Mark Zuckerberg tavalyi meghallgatásán készült fotó

Mark Zuckerberg tavalyi meghallgatásán készült fotó

Példaként a szakértők a Facebook esetében már oly sokszor kritizált Cambridge Analytica botrányt hozzák fel, de nem is az adatszivárgási részét, hanem azt, hogy hirdetésekkel, célzott posztokkal konkrétan egy elnökválasztás eredményeit is képes volt befolyásolni az, ahogy közösségi felhasználókat manipuláltak a Facebookon keresztül. Ugyanígy az álhírek és megtévesztő információk elleni harcról is számot kell adniuk, valamint arról, hogy mennyire hagynak alternatívát a felhasználóknak például az elérhető szoftverek terén (hiszen Androidra hivatalosan csak a Play Store-on, az iPhone-okra és iPadekre pedig az App Store-on keresztül lehet appokat elérni).

Mi lesz a vége?

Egyelőre már az is érdekes, hogy a vállalatok ellen folyó trösztellenes vizsgálatokat ilyen szinten egyberántották, ezért az is sokismeretlenes kérdés, hogy ez egy új, tech-vállalatokat egy kalap alá vevő szabályozási rendszer vagy jogi eljárás alapja lesz, vagy az itt elmondottakat egyenként fogják használni az egyes cégek elleni eljárások során.

Még azt sem tudni, pontosan melyik nap lesz a meghallgatás, ahogy még az sem dőlt el, hogy fizikai értelemben gyűlik össze a kongresszus, vagy a koronavírusra való tekintettel virtuális meghallgatásra kerül sor. És persze az is komolyan befolyásolhatja az ügy folytatását, hogy mi lesz az eredménye az idei amerikai választásoknak, hiszen jelentősen átalakulhat a törvényhozás összetétele, és persze akár az elnök személye is változhat, így az is módosulhat, milyen prioritással kezelik ezt az ügyet az év végétől.

Egy efféle trösztellenes vizsgálat vége sokféle lehet az eddigi tapasztalatok szerint. A tech-világ egyik első igazán nagy esete a Microsoft nevéhez fűződik még a kilencvenes években - itt még arról is szó volt, hogy a Windows rendszer és a bele épített túlzottan sok alapértelmezett funkció összezártsága miatt akár az egész céget fel kell darabolni, végül viszonylag olcsón úszták meg az ügyet - ekkor került bele az operációs rendszerekbe a telepítés után felbukkanó böngészőválasztó, hogy a felhasználók rögtön képben legyenek azzal, hogy nem csak a beépített opciót használhatják.

A Google is beleszaladt már ilyesmibe, ennek végül az lett az eredménye, hogy ha nem is kizárólag az eljárás következtében, de átalakult és osztódott a vállalat, létrehozták az Alphabet nevű ernyővállalatot, amely alá a Google mellett egy csomó egyéb cég is tartozik. Ezekbe kiszervezték az egykor egy helyen kezelt területeket a böngészőtől az okoseszközök fejlesztéséig, és ezzel egy időre megszűnt a kormányzati piszkatúra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.