Hirdetés

Ekkor jelenhet meg az Apple Vision Pro Európában és a világ más pontjain



|

Eddig azt feltételezték, hogy az Apple megvárja vele a júniusi fejlesztői konferenciáját, vagyis a 2024-es WWDC-t.

Hirdetés

Talán még a Ready Player One film sem jött ki, mikor az Apple már elkezdte a saját gyártású, kiterjesztett valóságot demózó eszközének fejlesztését. A hosszúra nyúlt munka gyümölcseként a tavalyi WWDC-n  be is harangozta a cég, hogy hamarosan elkészül a headset Apple Vision Pro néven. Nemrégiben jelentette be a cupertinói vállalat, hogy február 2-án jelenik meg a termék, de első körben csak az Egyesült Államokban. Tálcán kínálta magát tehát a kérdés, hogy mikor válik elérhetővé más piacokon.

A válaszhoz egy lépéssel közelebb visz az Apple-témában rendszerint jól értesült elemző, Ming-Chi Kuo legutóbbi  jelentése, melyben úgy vélekedett, hogy nem kell majd sokat várnia az Egyesült Államokon kívüli érdeklődőknek sem, mivel még a 2024-es WWDC előtt kiadja az AR/VR headsetet . Kuo szerint ennek az oka, hogy az Apple szeretné a fejlesztők globális közösségét is bevonni a visionOS-re szánt appok készítésébe.

Hirdetés

Három indokot felhozott azonban arra, hogy miért kapják majd mégis némi csúszással máshol a világon a terméket.

  1. Eleinte a korlátozott készletekből csak az otthoni igényeket tudják majd kiszolgálni.
  2. Először biztosítani kell, hogy az értékesítési folyamat az amerikai piacon zökkenőmentesen menjen.
  3. Idő kell még az algoritmusok módosításhoz, hogy az eszköz szabványai megfeleljenek más országok előírásainak is.

Az kezdeti ellátási nehézségeken felül más okai is vannak még a csúszásnak. Ilyen például az orvosi célú lencsék alkalmazása a készülékben, melynek szabályozása akár országonként is eltérő lehet. Az Apple kiskereskedői hálózatában dolgozókat is be kell még tanítani a speciális eszköz értékesítésére. Bár ezen végül enyhítettek, de eredetileg úgy volt, hogy csak személyes jelenléttel bonyolítható le a vásárlás az eszköz személyre szabása miatt.

Bár a borsos vételár miatt nem valószínű hogy tömegtermék lesz a Vision Próból, de ha van rá felesleges 1,5 milliónk, már az Apple júniusi rendezvénye előtt hozzájuthatunk a menő, csúcstechnológiás kütyühöz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.