Hirdetés

Elalszanak az utasok a robotaxikban, sorra riasztják miattuk a mentőket



|

Austinban kilenc hónap alatt 99 ilyen esethez hívtak segítséget.

Hirdetés

Az önvezető taxik egyik legnagyobb előnye, hogy az utasoknak egyáltalán nem kell foglalkozniuk a vezetéssel, ez azonban egy meglehetősen váratlan problémát is magával hozott. Egyre többen alszanak el a robotaxikban, a távoli ügyfélszolgálat munkatársai pedig sokszor képtelenek eldönteni, hogy az illető egyszerűen csak mélyen alszik, részeg vagy súlyos egészségügyi vészhelyzetbe került. A Bloomberg riportja szerint a jelenség különösen Austinban okoz komoly gondot, ahol a rendőrök és a tűzoltók már külön nevet is adtak az ilyen eseteknek: sleepers, vagyis alvók. A Waymo szolgáltatásának első kilenc hónapjában 99 alkalommal riasztották a város segélyszolgálatait olyan utasokhoz, akik az utazás vége után sem reagáltak a robotaxi rendszerének felszólításaira.

Egy Ditto Kasendar nevű utas 2025-ben egy születésnapi partiról tartott hazafelé Los Angelesben, amikor elaludt a Waymo autójában. A hatperces út vége után a jármű távoli ügyfélszolgálata többször is megpróbálta felébreszteni az autó hangszóróin keresztül, de nem kapott választ. Végül hívták a segélyhívót, Ksendart pedig közel egy órával az érkezése után tűzoltók ébresztették fel. Egy hagyományos taxiban vagy sofőr által vezetett autóban a vezető rákiabálhatna az utasra, megérinthetné vagy legalább közvetlenül ellenőrizhetné, hogy lélegzik-e. Egy robotaxiban erre nincs lehetőség. A járművek belső kameráinak képe és a hangkapcsolat alapján dolgozó távoli operátorok megpróbálhatják megszólítani az utast, ha azonban az továbbra sem reagál, a biztonsági előírások alapján gyakran nem marad más lehetőségük, mint tárcsázni a 911-et.

Az austini diszpécsereknek ilyenkor a lehető legsúlyosabb eshetőséggel kell számolniuk. Ha az operátor nem tudja megállapítani, hogy az utas lélegzik-e, az esetet akár szívrohamként is kezelhetik, ezért mentőt, tűzoltókat vagy rendőröket küldenek a helyszínre. Roger Patterson, az Austin-Travis megyei mentőszolgálat egyik parancsnoka szerint azonban az ilyen riasztásoknak csak körülbelül 3 százaléka végződött az utas kórházba szállításával.

Hirdetés

A fennmaradó esetek jelentős részében az utas egyszerűen elaludt, gyakran alkoholfogyasztás után. Ettől azonban a riasztás még ugyanúgy leköti a diszpécsereket, a mentőegységeket és más elsősegélynyújtókat, akik közben valódi életveszélyes eseteknél is szükségesek lehetnek. Az önvezető taxik utasai emellett ételt és italt borítanak az autókba, hánynak, nyitva hagyják az ajtókat, valamint valódi rosszulléteket is átélnek bennük. A Bloomberg információi szerint legalább két alkalommal még gyermek is született robotaxiban. A nyitva felejtett ajtók becsukásához az üzemeltetőknek esetenként helyi alkalmi munkásokat kell kiküldeniük, mivel a jármű magától nem tudja megoldani a problémát.

A Waymo hivatalos tájékoztatása alapján az autókban bármikor kapcsolatba lehet lépni az ügyfélszolgálattal, a vállalat pedig külön, napi 24 órában elérhető kommunikációs rendszert tart fenn a segélyszolgálatok számára. A távoli operátorok beszélhetnek a helyszínen dolgozó rendőrökkel és tűzoltókkal, valamint biztosíthatják, hogy az érintett jármű ne induljon tovább.

A probléma nem feltétlenül magával az önvezető technológiával kapcsolatos, hanem azzal, hogy egy sofőr nélküli szolgáltatásban senki nincs jelen, aki azonnal felmérhetné az utas állapotát. Ahogy a Waymo, a Tesla és más vállalatok egyre több városban indítanak robotaxikat, az üzemeltetőknek erre az alapvetően emberi problémára is megoldást kell találniuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.