Hirdetés

Elhalasztotta a NASA a SpaceX Crew-1 küldetését



|

Novemberre halasztották az űrmissziót, amelynek keretében a NASA három és a JAXA egy űrhajósát küldik el a Nemzetközi Űrállomásra.

Hirdetés

A NASA úgy döntött, hogy november elejére vagy közepére halasztja el a SpaceX Crew-1 küldetését. Az űrmisszió keretében a NASA három és a japán JAXA egy űrhajósát viszik majd fel a Nemzetközi Űrállomásra. Eredetileg erre október 31-én került volna sor, a 6 hónapos küldetést azonban a Falcon 9 rakéta meghajtójának problémái miatt elcsúsztatták. 

Hirdetés

Amikor végül elindulnak, akkor az amerikai Michael Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker mellett Soichi Noguchi lesz a résztvevője a SpaceX első irányított, legénységgel kiegészített, Nemzetközi Űrállomásra tartó küldetésének. 

A SpaceX hat, a Nemzetközi Űrállomásra tartó küldetésre szerződött a NASA-val, a Crew-1 ezek közül az első. Elsőként még 2014-ben állapodtak meg, amikor lehetővé tették a privát cégeknek a belépést az amerikai űrprogramba. A legtöbben bizakodnak a következő küldetéssel kapcsolatban, hiszen az első Crew Dragon-repülés során, a DM-2 tesztmisszió keretében Doug Hurley és Bob Behnken sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáson, majd tértek vissza a Földre 2 hónappal később. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.