Hirdetés

Elkezdődött a Samsung Galaxy Z Fold 3 gyártása



|

Bennfentes információk alapján a dél-koreai cég már elkezdte az összehajtható okostelefon alkotóelemeinek tömeggyártását.

Hirdetés

A Samsung összehajtható okostelefon-szériájának legújabb modelljét már tavaly év végén bejelentette a gyártó, viszont egyelőre pontosan nem tudni, hogy mikor fog megjelenni a Galaxy Z Fold 3. Az utóbbi időben egyre több információ derült ki a készülékről, így megtudtuk, hogy az akkumulátor vélhetően kisebb lesz, mint a Galaxy Z Fold 2-ben, illetve egy kiszivárgott képsorozat alapján az új modell kijelző alá épített kamerát fog kapni.

Hirdetés

A WinFuture információi alapján a Samsung már több olyan komponens tömeggyártását is elkezdte, amelyeket a Galaxy Z Fold 3 összeszereléséhez fognak felhasználni. A gyártási folyamatok június 1-jén kezdődtek, így elképzelhető, hogy az új készülék még idén nyáron meg fog jelenni. Erre utalhat az is, hogy a Samsung következő Unpacked eseménye a szivárgások alapján július utolsó heteiben vagy augusztusban lesz.

A beszámolók szerint a Samsung jóval kevesebb, harmadannyi alkatrészt gyárt, mint a hagyományos új készülékeik esetében, amely minden bizonnyal azzal függ össze, hogy az összehajtható telefon komponenseinek előállítása jóval drágább. Emellett az is befolyásoló tényező, hogy a gyártás során a Samsung még apróbb változtatásokat is eszközölhet az optimalizálás érdekében, így kockázatos lenne előre több alkatrészt gyártani.

A Galaxy Z Fold 3 árazásával kapcsolatban egyelőre nincs információ, vélhetően többet fogunk megtudni a következő Samsung Unpacked eseményen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.