Hirdetés

Elon Musk állítja, megtalálta a vakság ellenszerét



|

A Blindsight nevű agyi implantátum a látásukat elvesztett, sőt a születésük óta vak embereknek is segíthet.

Hirdetés

Elon Musk szerint a Neuralink készen áll arra, hogy újabb területen próbálja megváltoztatni az orvostudományt. A milliárdos üzletember állítása alapján a vállalat Blindsight nevű fejlesztése mérnöki szempontból már elkészült, így a továbblépéshez csupán a hatósági engedélyekre kell várni.

Az agyba ültethető eszköz célja, hogy azoknak is visszaadja a látás lehetőségét, akik teljesen megvakultak, vagy már eleve úgy születtek. 

A 2016-ban alapított Neuralink elsősorban az agy-számítógép interfészek, vagyis a BCI-k fejlesztésével vált ismertté. Az első emberi kísérletek 2024-ben indultak, kezdetben olyan alapvető feladatokkal, mint a számítógépes kurzor gondolatokkal történő irányítása. A technológia azóta látványosan fejlődött, a vállalat egyik beültetett eszközt használó páciense már a World of Warcraft világában is képes játszani anélkül, hogy a kezét használná.

Hirdetés

A Neuralink első terméke a Telepathy nevet kapta. Musk leírása szerint az implantátum lehetővé teszi a számítógépekkel, illetve más emberekkel történő kommunikációt pusztán gondolatok segítségével. A vállalkozás hosszabb távon a hagyományos gépelésnél is gyorsabb információátvitelt ígér, értelemszerűen azok számára hozhat jelentős javulást életük minőségében, akik betegség vagy sérülés következtében elveszítették mozgásképességüket.

A Blindsight azonban más irányból közelíti meg az ember és a gép kapcsolatát. Míg a Telepathy az agyból érkező jeleket alakítja a külső eszközök számára értelmezhető parancsokká, addig a látást helyreállítani hivatott implantátum a külvilágból érkező információkat közvetítené az agy felé. Az elképzelés szerint egy kamera rögzítené a képeket, a rendszer pedig olyan elektromos jelekké alakítaná őket, amelyeket az agy képes feldolgozni.

Az érzékszervi idegprotézisek nem számítanak teljesen új területnek, a cochleáris implantátumok például már régóta segítenek a hallás részleges helyreállításában. A mesterséges látás megteremtése ugyanakkor jóval összetettebb feladat, és különösen kérdéses, milyen minőségű vizuális érzékelést nyújthat a technológia azoknak, akik születésük óta vakok.

Forrás: Tom's Hardware

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.