Hirdetés

Egyáltalán nem biztos, hogy Elon Musk viszi Holdra a következő embereket



|

Miközben a Starship tesztrepülései vagy sikerülnek, vagy nem, a NASA ideiglenes vezetője a SpaceX lemaradásáról beszél.

Hirdetés

Space.com cikke szerint Elon Musk SpaceX nevű cége még 2021-ben kötött szerződést a NASA vezetőivel arról, hogy a Starship, az Artemis-3 küldetés részeként a Holdra visz asztronautákat. Az űrügynökség most azonban kételkedni kezdett a SpaceX lehetőségeiben, és nem véletlenül. Az említett űrhajó ugyan sikerrel zárta két legutóbbi tesztjét, de az azt megelőző kísérletek drámai eredményekkel zárultak.

Ezek után érthető, hogy Sean Duffy, a NASA ideiglenes igazgatója már nem látja olyan szilárdnak azt a megállapodást. A CNBC-nek adott nyilatkozatában már arról beszélt, hogy bár remek cég a SpaceX, nem támaszkodhatnak kizárólag rájuk. Duffy és csapata már Trump ciklusa alatt a Holdra akar küldeni embereket, de ehhez más opciókat is meg kell vizsgáljanak.

Hirdetés

A jelenlegi helyzetben legkorábban 2027 közepén valósíthatják meg a küldetést, viszont erre a dátumra kétséges a SpaceX felkészültsége, hiszen a cég még mindig csak tesztelget. A NASA most megnyitja az űrversenyt a többiek előtt is, is bár Kína is csak 2030-ra tervezi a saját Holdra szállását. Az űrügynökség egyébként már többször tologatta a terveket, és legutóbb Duffy már 2028-ról beszélt, így nem kizárt, hogy kénytelenek lesznek megvárni Musk csapatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.