Hirdetés

Elon Musk rövid időre nevet változtatott, azonnal kriptovaluta lett belőle



|

Vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy furcsa időket élünk.

Hirdetés

Elon Musk twitteres posztjai olykor jelentősen befolyásolják a kriptopiacot, elég csak a milliárdos tavaszi bejelentésére gondolni, amikor azt közölte, hogy a Tesla többé nem fogadja el fizetőeszközként a Bitcoint, melynek hatására mélyrepülésbe kezdett a digitális pénz árfolyama.

Az elmúlt napokban ismét egy érdekes eseménysor játszódott le, még ha nem is járt különösebben komoly következményekkel.

Hirdetés

Az egész azzal kezdődött, hogy Musk rövid időre Lorde Edge-re változtatta a twitteres nevét, ami egy utalás a mémek világában elterjedt "edgelord" kifejezésre. Definíciója szerint az edgelord olyan személyeket takar, akik az internetes fórumokon nagy port kavaró, nihilista, vagy éppen tabunak számító témákat feszegetnek. Hogy mindezt hangsúlyozza, a Tesla és a SpaceX alapítója még a lakhelyét és "Tröllheimre" módosította, ami talán nem igényel további magyarázatot.

Erre reagált néhány ügyeskedő, akik szinte azonnal létrehozták az EDGELON nevű kriptovalutát, amely rövid idő alatt komoly népszerűségre tett szert, pályafutásának csúcspontján ugyanis 24 órán belül 60 millió dollár értékben kereskedtek vele a lelkes vásárlók, miközben maga a kriptopénz elenyésző értéket képvisel, cikkünk írásakor mindössze 0,00001689 dollárért lehet hozzájutni.

De valószínűleg még ez is puszta pénzkidobás, hiszen az EDGELON-nak semmi köze a milliárdoshoz, legjobb esetben is csak egy poén, a legrosszabb esetben pedig egy újabb átverés, mint amilyen Squid Game sorozat népszerűségét meglovagló Squid is volt nemrég. A kriptovaluta dizájnjával mindenesetre kreatívak voltak az alkotók: az Edgelon arca egy zöld hajú Shiba Inu, aki egy jointot füstöl elszánt tekintettel:

A történet érdekes kérdése, hogy vajon mennyi ideig tart majd ki az Edgelon-poén, miután Musk már újra a rendes nevén szerepel a Twitteren.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.