Védjegyháborúba kezdett Elon Musk közösségi oldala, az X egy újonnan indult riválisa ellen, és bár a legfontosabb csatát megnyerte, nem mindenben adott neki igazat a bíróság. Azt sikerült megakadályoznia, hogy a másik szolgáltatás Twitter néven működjön, ám egyelőre engedélyt kapott a "Tweet" név, valamint a Twitter ikonikus madaras logójának használatára. A Delaware-i szövetségi bíróság szerint ugyanis az X nagy valószínűséggel felhagyott e két védjegy használatával, amikor a Twittert átnevezte X-re.
A történet főszereplője az Operation Bluebird nevű virginiai startup, amely eredetileg Twitter.now néven próbált szerencsét, ám ezt a nevet a bíróság döntése értelmében nem használhatja. A vállalat ezért időközben Tweet.app névre keresztelte át weboldalát, és már így indította el közösségi szolgáltatását. Az Operation Bluebirdöt két ügyvéd vezeti, Michael Peroff alapító és Stephen Coates, aki korábban éppen a Twitter védjegyjogásza volt. A startup ugyan közösségi hálózatot is épít, jogi háttere alapján azonban legalább ennyire fontos lehet számára a Twitter egykori szellemi tulajdonának megszerzése.
A Tweet.app indulása előtt több mint 172 ezer ember kért magának felhasználónevet, vagyis nyilvánvaló, hogy a Twitter, mint márka három évvel az átnevezés után sem veszítette el teljesen a varázsát. A regisztráció azonban nem ingyenes, mert a felhasználóknak 20 dollárt kell fizetniük a választott név lefoglalásáért és a közösségi oldalhoz való csatlakozásért. Ez alighanem a startup ügyvédeinek számláit is segít kifizetni.
Fontos, hogy a mostani döntés nem jelenti a jogvita végét. Colm F. Connolly kerületi bíró az X előzetes tiltási kérelmét részben elfogadta, és nyolc Twitterhez kapcsolódó védjegy használatát megtiltotta az Operation Bluebird számára, csak a "Tweet" védjegy és a madaras logó esetében döntött másként. A bíró szerint a startup jó eséllyel bizonyítani tudja, hogy az X ténylegesen felhagyott e két védjegy használatával, és nem is tervezi azok újbóli bevezetését. A per természetesen folytatódik, így később az is eldőlhet, hogy az X végül milyen jogokat tarthat meg a Twitter egykori védjegyei közül.