A mechanikus billentyűzetek piaca megtelt az elmúlt években és egyre nehezebb olyan dizájnnal előállni, ami odacsalogatja az ember szemét. És aztán megjött az EPOMAKER Glyph, a high-tech írógép. A gyönyörű bézs ház, a kerek billentyűsapkák, a végtelen RGB és a jó öreg Erikát idéző mókás funkciói annyira feldobják az asztalodat, hogy szinte el is felejted, hogy egyébként nem különösebben praktikus.
Mi van a dobozban?
Nem lehet panaszkodni, mert az Epokamer Glyph egy szép, kerek, teljes csomagban érkezik, amiben kapunk a billentyűzethez egy fonott USB-kábelt, switch- és billentyűsapka-kiszedőt, három tartalék kapcsolót, két tartalék szilikontalpat, porvédőt és csuklótámaszt is.
Kompakt, de nem kompakt
A 83 gombos, 75 százalékos kiosztás megtartotta a funkciósort (Fn gombok) és a különálló nyílgombokat, de a numerikus blokkot lehagyta, ami számomra szuper, de hallottam pletykákat olyan emberekről, akiknek ez fontos, mert számbevitelhez még mindig használják.
A Glyph legnagyobb problémája - legalábbis ami a magyar piacot érinti -, hogy sem magyar feliratok, sem ISO gombkiosztás nincs, csak ANSI US verzióban érhető el a billentyűzet. Ha nagyon tetszik, akkor persze ezt körbe lehet dolgozni, de pusztán emiatt nem különösebben kényelmes a mindennapi használata.
A kompakt gombkiosztás viszont nem jelenti azt, hogy maga a billentyűzet kicsi lenne. Sőt. A Glyph 347 × 207 × 57 milliméteres háza meglehetősen mély, és van súlya is, bár az 1,2 kg ebből a szempontból nem is igazán számít, mert ez nem az a billentyűzet, amit ide-oda szállítasz, viszont legalább segít benne, hogy gépelés közben ne másszon arrébb az asztalon.
Az ABS műanyag burkolat textúrája egyébként kifejezetten prémium érzetet kelt, ez a billentyűzet nem fog szétesni alattad.
Kényelmes switchek, sokféle hanggal
A furcsa forma mellett a legszembetűnőbb - vagy legszokatlanabb - része a Glypnek a homorú, Coca-Cola üveg kupakjára emlékeztető PBT-billentyűsapkák. Kell egy kis idő, hogy az ujjaid hozzászokjanak a kerek billentyűkhöz, de ez nem tart sokkal tovább, mint amikor egyik billentyűzetről egy másikra váltasz.
Alattuk gyárilag síkosított, lineáris EPOMAKER Wisteria V2 kapcsolók dolgoznak, a nyomásukhoz 38 grammnyi erő kell - tehát szinte semennyi -, a kapcsolási pont pedig 2 milliméternél van. A Glyph természetesen hot-swap foglalatos, tehát a kompatibilis mechanikus kapcsolók között szabadon válogathatsz, de ezek a switch-ek nagyon kényelmesek, úgyhogy csak az igazán lelkes barkácsok fognak nekiállni cserélgetni.
Ahogy a billentyűzetek legtöbb aspektusa, ez is preferencia kérdése, ahogy az is, hogy mennyire szereted, ha ruganyos a gépelési élmény.
Én például jobban szeretem a gasket mountos billentyűzeteket, főleg a hangjuk miatt, a Glyph-ben ez viszont nem volt szempont, ezért meglehetősen merev, viszont a lap alá begyűrt hatrétegű csillapítás miatt mégis élvezetes - bár egy kicsit hangos - élmény a gépelés.
Ami viszont furcsa, hogy gombonként, vagy legalábbis zónánkként más és más hangja van a billentyűknek: a betűknek, az eszköz szélén lévő funkciógomboknak és a nyilaknak is kicsit más a karaktere.
Erika, a kétkijelzős írógép
A Glyph-en két külön kijelző van. Az egyik egy hosszú, monokróm, ami a dátumot mutatja, a másik pedig egy színes panel, ami ennél több információt is meg tud jeleníteni. Kipakolhatod rá az időt, az aktuális kapcsolat típusát, az akkumulátor állapotát, illetve néhány RGB-s beállítást. Ha ennél tovább akarsz menni és képeket vagy gifeket raknál a kijelzőre, akkor szükség lesz az Epomaker appjára is.
Az írógépes vonalat erősíti a jobb oldalra szerelt tekerő, ami annak idején a papírtovábbító tekerentyű volt, itt viszont a hangerőt szabályozza, az Fn billentyűvel kombinálva pedig a kijelző menüjét lehet vele irányítani.
A túloldali apró kar a legcsodálatosabb és legfeleslegesebb funkciója a Glyph-nek, ami felfelé Enterként, lefelé pedig Backspace-ként működik.
Ennél sokkal hasznosabb a billentyűzet tetején lévő vájat, ahova be lehet állítani a telefont vagy a tabletet, ami Maces felhasználóként különösen szuper, hiszen gyakran használom az iPadet másodlagos kijelzőként. Ezt már csak az tenné teljesebbé, ha valamilyen formában tölteni is képes lenne az eszközt.
A szoftver a gyengébb láncszem
A Glyph Type--C-n, Bluetoothon és 2,4 GHz-es vezeték nélküli kapcsolaton keresztül használható és van benne egy papíron nagyon jónak tűnő 8000 mAh-s akkumulátor is, de mivel két kijelzőt, végtelen RGB-t és magát a kapcsolatot is ki kell hordania lábon, relatíve gyakran kell tölteni. A tesztelés során úgy találtam, hogy komoly igénybevétel - vagyis úgynevezett újságírói munkanapok - mellett pár napot simán kibír, de egy hetet már nem.
Ha játszanál a beállításokkal és személyre szeretnéd szabni az élményt, akkor sajnos egyedül az EPOMAKER saját programját használhatod, se QMK, se VIA támogatás nincs. A gyártói programok közül messze nem a legrosszabb az övék, de az open source megoldásokhoz képest elég bugos és lényegesen körülményesebb a használata, mint az indokolt lenne.
Az Epomaker Glyph elsősorban egy mókás billentyűzet azoknak, akik szeretnének egy különleges darabot az asztalukra, de mélységeiben nem érdekli őket annyira a szubkultúra. A billentyűzetet nagyon szórakoztató használni, de a cserélhető switch-eken kívül nem igazán lehet testre szabni - és ebből kifolyólag a karbantartása is nehézkes -, viszont ha együtt tudsz élni ezekkel a kompromisszumokkal, akkor egy meglehetősen teljes élményt kapsz, amivel beléphetsz a modern mechanikus billentyűzetek világába.
Az Epomaker Glyph jelenleg 139 dollárba, vagyis körülbelül 43 ezer forintba kerül és a gyártó hivatalos oldaláról lehet csak megrendelni.
