Hirdetés

A közösségi média a fiataloké?



|

Magabiztosnak és támogatottnak érzik magukat a közösségi appoktól a fiatalok, miközben 45 százalékuk igazából nem bírja elviselni az ismerősei által generált drámát.

Hirdetés

Miközben a fiatalabb generáció életében természetes módon vannak már jelen a közösségi oldalak, addig az elmúlt évek tapasztalataiból tudjuk, hogy a közösségi média igazából több rossz hatással van az emberekre, mint amennyi jóval. Ennek ellenére a Pew Research Center legutóbbi kutatása alapján a 13-17 évesek 81 százaléka úgy érzi, hogy a közösségi médiának hála szorosabb kapcsolatban van a barátaival. 

Hirdetés

Ennél is érdekesebb, mint a fiatalok 68 százaléka úgy véli, a közösségi oldalakon megkapja a támogatást a nehéz időkben. 69 százalék pedig így szélesebb körben tud társalogni az emberekkel. 71 százalék érzi úgy, hogy benne van a hétköznapi életben ennek hála, 25 százalék pedig úgy, hogy inkább kirekedt abból. 69 százalék mondta azt, hogy magabiztosabbnak érzi magától a közösségi média miatt, 26 százalék pedig az ellenkezőjét érzi. 

Bár a többség imádja a lájkokat és a megosztásokat, figyelmet, ennek ellenére 45 százalék mégsem bírja elviselni a platformokon generált drámát. 44 százalékát törli is az ismerőseit (vagy leállítja a követést): 78 százalék a generált dráma miatt, 52 százalék pedig zaklatás miatt. 

A fiatalok 43 százaléka nyomást érez, hogy különböző dolgokat posztoljon online, amelyek miatt mások szemében szebbnek, jobbnak tűnhet. 37 százalék pedig muszájnak érzi, hogy rengeteg lájkot és hozzászólást gyűjtsön be. 

Miről szeretnek ma a fiatalok posztolni a közösségi oldalakon? A bejegyzések 44 százaléka a családdal kapcsolatos, 34 százalék a pillanatnyi érzelmekkel. 22 százalék ír a párkeresési élményeiről, 10 százalékban pedig vallásos vagy politikai nézetek keringenek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.