Hirdetés

Ezért sem éri meg az olcsó kínai okostelefon



|

Két újabb gyártóról derült ki, hogy gyárilag kártevőt telepít az okostelefonjaira.

Hirdetés

Kisebb felháborodást okozott, amikor a napokban az Amazon tiltólistára tette az amerikai Blu okostelefonokat, amiért azok jó eséllyel osztják meg a felhasználók adait. Miközben a Blu tiltakozik, és elvileg a kínai partnere adatgyűjtése csak a frissítésekkel kapcsolatos, addig van két olyan gyártó, amellyel tényleg nagy a gond. 

Hirdetés

A Dr. Web biztonsági szakértői szerint a Triada nevű trójai több olcsó, kínai gyártmányú okostelefonon is rajta van, méghozzá gyárilag

Mivel androidos rendszerkönyvtárban kapott helyet a kártevő, ezért bármilyen futó alkalmazáshoz hozzáfér. A Leagoo és a Nomu a két érintett, az M5 Plus, az M8, továbbá az S10 és az S20 készülékekhez egyaránt jár a malware. 

Bár egyik sem nagy név, a készülékeikhez annyira nem nehéz hozzájutni, a kedvező vételárak miatt pedig sokan elcsábulnak. 

A Dr. Web szerint egyébként a cégeken vagy azok partnerláncán belül konkrét személyek felelnek a történtekért, vagyis nem a cégek szándékos tevékenységének az eredménye ez a kellemetlen helyzet. A gyártókat már értesítették, a felhasználóknak pedig ajánlott telepíteni a jövőben érkező frissítéseket az érintett modellekre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.