Hirdetés

Felfedeztek egy új bolygót, amit a Harry Potter egyik szereplőjéről neveztek el



|

Amatőr csillagászok bukkantak rá az érdekes, Naprendszeren kívüli égitestre.

Hirdetés

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója, Albus Dumbledoren apja után kapta egy most felfedezett, Naprendszeren kívül eső bolygó a Percival becenevet. Az égitest hivatalos megnevezése TOI4633 c, és a TOI 4633 A nevű csillag körül kering, tőlünk nagyjából 309 fényévnyire. A felfedezés érdekességét az adja, hogy két csillag is helyet foglal a naprendszerben.

Az exobolygó egyébként az úgynevezett lakható zónában található, vagyis jelen lehet rajta az élet alapjául szolgáló víz. Azonban a meglévő feltétetlek sora itt véget is ér, hiszen a Percival felszíne nem szilárd. Tulajdonképpen sokkal inkább hasonlít egy Neptunusz-féle gázóriáshoz.

Kutatók azt feltételezik, hogy ha az égitestnek van szilárd felszínnel rendelkező holdja, azon már jó eséllyel víz is lehet, egyelőre azonban nem találtak ilyet. A Földnél háromszor nagyobb bolygó egy olyan térségnek - a Goldilocks-zónának - a része, ami nem túl meleg, és nem is túl hideg.

Hirdetés

A TOI 4633 c más szempontból is érdekes, hiszen ebben a zónában a bolygók kialakulásának az esélye csak feleakkora, mint máshol. Mindemellett a leginkább elnyújtott pályával is rendelkezik a saját kategóriájában, de összesítésben is a második leghosszabb. A Percivalt azért vették észre, mert keresztezi a TOI 4633 csillag arcát, vagyis átvonul előtte. Ezt az úgynevezett tranzitmódszerrel sikerült kiszúrni, aminek már eddig is számos űrbéli objektum felfedezését köszönhetjük.

Ironikus módon a tudósok szerint van egy másik bolygó is ebben a rendszerben, a TOI 4633 b, amely közelebb kering szülőcsillagához, és mindössze 34 földi napra van szüksége egy teljes kör leírásához. Ezt az információt azonban nem erősítették meg, mert a csillagához való közelsége ellenére a TOI 4633 b nem halad el a csillaga és a TESS között. Így a mi helyzetünkből nem lehet egyértelműen igazolni a létét.

A kettős rendszer része a TOI 4633 B csillag is, amely mintegy 203 földi év alatt kerüli meg a TOI 4633 A csillagot és a körülötte keringő bolygókat. A kettőscsillagok egy csillagrendszerben ugyanabból a gáz- és porfelhőből alakulnak ki. Ilyenkor az történik, hogy ha van elég anyag, akkor két csillag is kialakulhat. Ezeket kettős rendszernek nevezzük.

Bár a Percival a csillagának lakható zónájában található, ez valószínűleg nem jelenti azt, hogy itt túl barátságos viszonyok fogadnának minket. Ahogy korábban is írtuk, a bolygónak valószínűleg nincs szilárd felszíne, ehelyett a feltételezések szerint vízgőzből, hidrogénből és metánból áll. Ahogy az a Jupiter és a Szaturnusz esetében is felmerült, neki is az Enceladushoz hasonló jég- és kőzetholdjai lehetnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.