Akik figyelték a közelmúlt tech-híreit, azok nem először találkoznak a Flipper Zero nevével. Az etikus hackereknek szánt teszteszköz nagyon hamar kártékony kezekbe került, és telefonoktól kapuzárakig mindent megzavartak már vele. Az első hullámok után a vonatkozó gyártók elkezdték betapasztani a feltörést lehetővé tevő hibákat, de ez nem jelenti azt, hogy a Flippert letették volna az emberek.
Az elmúlt hónapokban egy egyedi firmware kezdett keringeni az eszközhöz, ami lehetővé teszi, hogy elfogják, lemásolják majd újrahasznosítsák autók távirányítóinak rádiójeleit. Az eredmény rengeteg feltörés, és autólopás lett. Az elsődleges célpontok a Ford, Audi, Volkswagen, Subaru, és Hyundai járgányok, de több másik modell zárjait is kijátszották már így.
A 404 Media és a HVG jelentése szerint a szoftverért fizetni kell, de mint minden ilyen programot, ezt is elkezdték körbeküldeni egymás közt a Flipper tulajdonosok. Mivel így sokaknak már pénzt sem kell erre költeniük, nevetséges könnyedséggel okozhatnak hatalmas károkat. Mindeközben az autógyártók csak fizetség ellenében hajlandók felkínálni a szükséges biztonsági javításokat.
A Flipper Zero egyre nagyobb probléma, amit egyre költségesebbé válik megoldani. Ki tudja, hogy mi lesz a következő célpont, de a kütyü sokkal "hasznosabbnak" tűnik, mint bárki gondolta volna. Beleértve talán feltalálóit is.