Hirdetés

Valaki csak úgy talált egy eddig fel nem fedezett, 390 millió éves krátert a Google Térképen



|

Igazából azért nyitotta meg az alkalmazást, hogy túrát szervezzen, de ha már ott volt, akkor le is jelentette a számára fura formációt.

Hirdetés

Joël Lapointe csillagász épp egy túrát akart megszervezni a kanadai Québecben, amihez kedélyesen tekergette a Google Térkép felületét. Ahogy nézelődött egyszer csak figyelmes lett egy 25 kilométer átmérőjű, kör alakú mélyedésre, és mivel nem találta meg azt az egyik ismert kráteradatbázisban sem, ezért szakértőkhöz fordult. Az egész folyamat 2023-ban indult, az igazolásra azonban 2025. októberéig várnia kellett.

Ez utóbbit Gordon Osinski bolygókutató geológus végezte el, aki a terepszemléje során kúp alakú törési mintázatokat talált becsapódási olvadékkőzetek mellett. Mindkettő egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a helyszín egy meteoritbecsapódás nyomán alakult ki.

Hirdetés

A becslések értelmében a kráter olyan 390 millió éves lehet, de a felfedezés történetét és részleteit majd a Meteoritical Society 88., éves konferenciáján fogják feltárni Németországban. Akárhogy is, a kutatók nagyon lelkesnek bizonyultak, mert bár beismerték, hogy a Google Térkép furcsa formációi általában nem rejtenek új csodákat, a műholdfelvételek minősége időről időre új felfedezéseknek ad lehetőséget.

Aki egyébként maga is megnézné a kérdéses krátert, a Google Térképen a következő koordinátákat keresse:

51°13'57.3"N, 64°39'53.0"W

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.