A Google a belső tiltakozások ellenére megállapodást kötött az amerikai Védelmi Minisztériummal, ami mostantól a mesterséges intelligencia modelleket titkosított kormányzati projektekben is felhasználja.
A szerződés értelmében a Pentagon "bármilyen törvényes kormányzati célra" használhatja a technológiát.
Több mint 600 Google-alkalmazott - köztük vezető beosztású munkatársak - levélben kérték Sundar Pichai vezérigazgatót, hogy a cég ne engedélyezze az AI katonai, különösen a titkosított felhasználását.
"Azt szeretnénk, hogy a mesterséges intelligencia az emberiséget szolgálja; nem pedig azt, hogy embertelen vagy rendkívül káros módokon használják. Ez magában foglalja a halálos autonóm fegyvereket és a tömeges megfigyelést, de túl is mutat ezeken."
Korábban az Anthropic tárgyalásai futottak zátonyra a Pentagonnal, részben azért, mert a minisztérium hasonlóan tág felhasználási feltételeket akart rögzíteni. A helyzet odáig fajult, hogy az amerikai kormány megszakította a kapcsolatot a céggel, majd kockázatként jelölte meg, amire az Anthropic azonnal szalajtotta az ügyvédeit.
Időközben egyébként más nagy szereplők, például az OpenAI és Elon Musk cége, az xAI is kötött megállapodásokat az amerikai hadsereggel. Az OpenAI hangsúlyozta, hogy fenntartja saját biztonsági szabályrendszerét, és tiltja a technológiája használatát tömeges belföldi megfigyelésre vagy autonóm fegyverrendszerek irányítására. A Google szerződése is tartalmaz hasonló kitételeket, ugyanakkor kimondja, hogy a vállalatnak nincs joga befolyásolni vagy megvétózni a "törvényes kormányzati döntéshozatalt".
A cég szóvivője szerint a Google büszke arra, hogy része egy olyan iparági együttműködésnek, amely a nemzetbiztonságot támogatja, például logisztikai, kiberbiztonsági vagy infrastruktúra-védelmi területeken.
Ha az utóbbi évtizedekben ne lettek volna adatbiztonsági botrányok, illetve remekül dokumentált esetek, ahol az amerikai hatóságok visszaéltek a hatalmukkal és állampolgárokat figyeltek meg, akkor valószínűleg könnyebben venné ezt a közvélemény. De akkor sem könnyen.