Kiszivárgott a Google Pixel 10a hivatalos renderképe, amely megerősíti, hogy az érkező középkategóriás modell dizájnja lényegében változatlan marad. Ez nem meglepő, mivel korábban már CAD-alapú látványtervek is napvilágot láttak, illetve a Google korábban jelezte: a Pixel széria formavilágát csak 2-3 évente frissíti. Mivel a Pixel 9a már hozott dizájnbeli újításokat a 8a-hoz képest, a következő komolyabb áttervezés várhatóan legkorábban a Pixel 11a esetében jöhet el.
A Pixel 10a egyik előnye továbbra is a viszonylag kompakt, 6,3 hüvelykes kijelző, ami ebben az árszegmensben ritkaságnak számít. A vastagabb kávák a kategóriához mérten megszokottak, ahogy a szinte teljesen sík kameramodul is. A hátlapon marad a kétkamerás elrendezés: a szivárgások szerint egy 48 megapixeles főkamera (f/1,7) és egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű egység (f/2,2) kap helyet, kissé nagyobb kameraszigettel, mint az elődön.
A specifikációk alapján a hardveres újdonságok is visszafogottak lesznek. A 6,3 hüvelykes OLED panel 120 Hz-es frissítést kínál, LTPO-technológia nélkül, míg az akkumulátor marad 5100 mAh-s, 23 wattos töltéssel. A készüléket várhatóan ugyanaz a Tensor G4 lapka hajtja majd, mint a Pixel 9a-t, 8 GB RAM-mal és 128 vagy 256 GB UFS 3.1 tárhellyel. A bemutató időpontja a pletykák szerint a szokásos március helyett már február közepére eshet, a Pixel 10a pedig Obsidian, Berry, Fog és Lavender fantázianevű színekben kerülhet a boltokba.