Hirdetés

Hamarosan itt az Apple AirTags



|

Most épp egy szabadalmi bejegyzésben taglalta az Apple, hogy milyen lehet a követésre kitalált AirTags címke.

Hirdetés

A napokban egy pár olyan Apple-szabadalom került elő, amelyben a követésre kitalált AirTags címkékről van szó. Az Amerikában bejegyzett szabadalmak alapján a jeladó képes kapcsolódni a közeli elektronikus eszközökhöz és kommunikálni velük, valamint azok helyzetétől függően intelligensen leadni a jelét. Apró és hordozható lesz, könnyű is persze. Mozgásérzékelőt is építenek bele, és lehet majd rögzíteni például tárcákra, kulcsokra, igazolványokra. Alapvetően arra jó, hogy megtaláljunk valamit, amit elvesztettünk. 

Az Apple szerint a jelenlegi követésre kitalált megoldásoknak vannak hátrányai, többek között az, hogy közeli kommunikációra építenek, mert minden más drága és bonyolult, az ilyen közelről működő megoldások lehetőségei viszont erősen korlátozottak. 

Az AirTags elvileg még idén bemutatkozhat, aminek éppen ideje lenne, hiszen először több mint egy éve bukkant fel a jelentésekben a Tile-szerű követő. Ha minden jól megy, akkor az iPhone 12 mobilokkal már tényleg megérkezik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.