Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Pixel 6a mobiltelefonokról, miután egy újabb készülék szó szerint lángra kapott. A különösen súlyos incidenst, amely immár az ötödik eset az elmúlt 12 hónapban, az teszi még ijesztőbbé, hogy ezúttal a készülék már rendelkezett a Google által nemrég kiadott kötelező frissítéssel, amely kifejezetten az akkumulátor túlmelegedési problémáit hivatott enyhíteni. Az eddigi négy tűzeset még a frissítés előtt történt, most viszont úgy tűnik, ez a megoldás önmagában nem elég.
A szerencsétlenül járt felhasználó, aki a Redditen számolt be az esetről, épp aludt, amikor szokatlan szagra és hangra ébredt. Mint írta: "A tűz már égni kezdett, a készülék kevesebb mint fél méterre volt a fejemtől az éjjeliszekrényen. A lepedő is meggyulladt, a hordozható klímaberendezésem műanyag burkolata pedig megolvadt. Az egész nap fájt a torkom a belélegzett füst miatt." A felhasználó elmondása szerint a telefon a Steam Deckhez mellékelt 45 wattos töltővel volt csatlakoztatva, és a "Battery Performance Program" frissítést is telepítette korábban.
A Google ugyan javasolja az érintett készülékek akkumulátorának ingyenes cseréjét is, de ez csak postai úton vagy személyes ügyintézés révén valósítható meg - már ahol. Az említett felhasználó országában például nem volt elérhető a csere, így kénytelen volt a szoftveres megoldásra hagyatkozni. Mint utóbb kiderült, ez kevésnek bizonyult. A Reddit-poszt mellé csatolt képek alapján a telefon teljesen kiégett: az érintőképernyő megolvadt, a ház szétégett, a belső alkatrészek pedig elszenesedtek.
Bár az nem egyértelmű, hogy a nem gyári töltő játszott-e bármilyen szerepet az incidensben, a tény, hogy az eszköz a hivatalos frissítés után gyulladt ki, súlyos kérdéseket vet fel. Különösen annak fényében, hogy az ausztrál fogyasztóvédelmi hatóság is figyelmeztetést adott ki július 25-én a Pixel 6a modellek túlmelegedésének veszélyeiről - mindössze egy nappal a legújabb tűzeset előtt.
Mindez meglehetősen rossz fényt vet a Pixel 10 széria bevezetésére készülő a Google-re. Egyesek szerint a vállalatnak már nem csupán frissítésekben vagy önkéntes akkucserékben kellene gondolkodnia, hanem egyértelműen kötelező visszahívást kellene elrendelnie az érintett modellekre. Egy olyan készüléknél, amely szó szerint tüzet okozhat alvás közben, nem engedhető meg egy bizonytalan kimenetelű félmegoldás.
Egyelőre a Google hivatalosan nem reagált a legújabb incidensre, de ha a tendencia folytatódik, egyre nehezebb lesz bármilyen érvet felhozni a Pixel 6a mellett - még a megfizethető ár ellenére is.