Három hete járt nálunk a Honor belépőszintű mobilja, a Honor 600 Lite, amely kategóriájában összességében elfogadható szinten teljesített. A telefon megjelenésekor viszont már azt is tudni lehetett, hogy a mobil csak az első fecske, és hamarosan érkezik két nagyobb testvér a 600 és a 600 Pro személyében.
Mostani tesztünkben ezt a két mobilt vettük alaposabban szemügyre - azt viszont előre leszögezzük, hogy az olcsó mobilok korának egy időre vége van, hiszen ha csak a tavalyi 400 és 400 Próval hasonlítjuk össze, akkor a Honor 600 alapára 90 ezer, a Honor 600 Pro ára pedig 100 ezer forinttal kúszott feljebb. És ez még akkor is durva, ha erről nyilván nemcsak a Honor tehet, hanem a felfelé kúszó memóriaárak.
Kívülről a helyzet változatlan
A Honor 600 Lite tesztünkben arra a következtetésre jutottunk, hogy a telefon főleg a külső jegyei alapján tudja magához csábítani a vásárlókat; az iPhone-okra nemcsak a vonalvezetés, hanem az anyaghasználat és megépítési minőség alapján is hajazó mobil tényleg pofásra sikerült. Kezdjük rögtön egy jó hírrel: a 600 és 600 Pro szinte pontosan ugyanezt a dizájnt használja, és ez olyannyira nem túlzás, hogy a három telefon között, ha szemből nézzük őket, lehetetlen különbséget tenni.
A leheletnyivel kisebb, 6,57 colos kijelzőből adódóan mostani tesztünk - párban tényleg teljesen azonos - szereplői minimális mértékben kisebbek, 156×74,7×7,8 mm-be és 185, illetve 195 grammos tömegbe sikerült a Honornak belezsúfolnia a hardvert. Esetünkben azért nagy segítséget jelentett, hogy a Honor 600-ból a fekete, a 600 Próból pedig a fehér színű változatot kaptuk, hiszen a kijelzőt és az üvegszálas kompozit anyagból készült hátlapot közrefogó alumíniumkeret a fekete hátlappal szerelt változatnál színre fújt. Érdemes megemlíteni, hogy a Honor a vásárlástól számított egy éven belül egy alkalommal ingyen cseréli a kijelzőt vagy a hátlapot, ha - akár egy véletlen ejtésből adódóan is - eltörnek.
A gombok ezúttal is a keret jobb oldalára kerültek, és a kínai gyártótól már megszokott módon nemcsak hangerőszabályzót, valamint bekapcsoló gombot kapsz, hanem egy AI-gombot is, amihez a menüben többféle feladatot is hozzárendelhetsz. Lent SIM-tálca, mikrofon, USB-C csatlakozó és hangszóró sorakoznak, sajnos az USB-C csatlakozó csak a 2.0-s szabványt támogatja, így a vezetékes fájlátvitel nem lesz túl gyors. Nem üres viszont a felső rész, ahol egy manapság már ritkaságszámba menő infra portot találsz egy második hangszóró és második mikrofon társaságában. Mindezek ellenére a por- és vízállóság a legszigorúbb szabványok követelményeit is teljesíti: IP68, IP69 és IP69K egyaránt terítéken vannak.
A kijelző méretéről már esett szó, tudásáról még nem. A két mobil pontosan ugyanazt az AMOLED-panelt kapta, így mind a kettőre 1264×2728 pixeles felbontás és 19,5:9-es képarány jellemző, van 120 Hz-es képfrissítés és HDR-támogatás, valamint 3840 Hz-es PWM is. Ami igazán érdekes, az a fényerő: a specifikáció szerint akár 8000 nitre is képes a panel, persze csak akkor, ha nagyon kis területen van szükség erre. 20%-os lefedettség mellett 4000 nit a maximum; 50%-os lefedettségnél 2000 nitet, 100%-os lefedettségnél pedig 1400 nitet mértünk; a nagy fényerő feltétele viszont az is, hogy a menüben engedélyezd a "Napfény módot". Normál körülmények között 987 nitet tud a panel - vagyis az teljesen biztos, hogy a láthatósággal nem lesz problémád. Sőt, a színekkel sem, a fehéregyensúly például 6900K-s, és a szoftver a színeket sem nyomja meg feleslegesen.
Ahol viszont van eltérés a 600 Lite-hoz képest, az a hátlap: a kamerasziget a Honor 600 és 600 Pro esetében is a mobil teljes szélességét elfoglalja, előbbi telefonnál két, utóbbi telefonnál pedig három kamerának helyet adva. Bár apróság, de elegánsabb megoldás, hogy a kamerasziget átlátszó, még akkor is, ha ez a rész viszont műanyag. Azt, hogy a kameraszettek sokkal komolyabbak, kiválóan jelzi, hogy a LED-es segédfény mellett színspektrummérő is került mind a két mobilra.
Sárkányok harca
Amennyire egységes a Honor 600 sorozat tagjainak megjelenése, annyira különböző a belső - ez más gyártók esetén nem igazán megszokott, viszont a Honornál így volt ez már a tavalyi 400-asoknál is. Így az a helyzet állt elő, hogy a szérián belüli telefonok a középkategória alsó és felső szegmensét, valamint a prémiumkategória alját karcolgatva a felsőkategória tetejét egyaránt képviselik.
Aligha árulunk el titkot azzal, hogy a Honor 600 Pro a legerősebb, Qualcomm Snapdragon 8 Elite rendszerchippel, Adreno 830 GPU-val, 12 GB RAM-mal és 512 GB-os belső tárhellyel; két éve ezzel még simán a prémium szintet képviselte volna ez a készülék. A Honor 600-ba ezzel szemben a vérbeli középketagóriás Snapdragon 7 Gen 4 került Adreno 722 GPU és 8 GB RAM társaságában; ez a telefon Magyarországon kétféle tárhellyel, 256 és 512 GB-os változatban kerül forgalomba.
De mit jelent ez a gyakorlatban? A két mobil finoman szólva sem egy ligában játszik; a Honor 600 Pro kb. 2,5-3× jobb teljesítményre képes alkalmazások és játékok futtatásakor egyaránt, mint a sima 600. (Ha pedig ez utóbbit a Honor 600 Lite-tal vetjük össze, akkor nagyjából 30-50 százalékos pluszra számíthatsz.)
Honor 600 Pro
Antutu: 2 825 443 pont
Geekbench 6 Single: 3241 pont
Geekbench 6 Multi: 10 003 pont
Honor 600
Antutu: 1 047 470 pont
Geekbench 6 Single: 1277 pont
Geekbench 6 Multi: 3334 pont
Kommunikációs téren a kínálat teljes és majdnem tökéletes. Az 5G természetesen alap, van Dual-SIM eSIM opcióval, adott továbbá a Wi-Fi 7, a Bluetooth (A2DP, LE, aptX, aptX HD, aptX Adaptive, aptX Lossless, LHDC 5), a GPS (GLONASS, GALILEO, BDS, QZSS, NavIC), az NFC és - ahogyan fentebb már említettük - az infra port is. Apró eltérés, de a funkcionalitást érdemben nem befolyásolja, hogy a Honor 600 Próban Bluetooth 6.0-s, a Honor 600-ban viszont csak 5.4-es.
Az akkumulátor az Európában forgalomba kerülő modelleknél mind a két esetben 6400 mAh-s (a világ más részen 7000 mAh jár, tehát megint a rossz oldalra kerültünk). 80 wattos vezetékes töltés mellé a Honor 600 Pro 50 wattos vezeték nélküli töltést is kínál. Az USB-C csatlakozó visszafelé irányban is viszonylag gyorsan, akár 27 wattal tud tölteni.
Az üzemidő rendben van, de nem kiemelkedő; teljes terhelés mellett a Honor 600 Pro gyorsabban merül, átlagos használat közben viszont fordul a helyzet, és a Honor 600 adja meg magát előbb. Két napot egyik telefon sem bír ki, az egynapos használat viszont nincs veszélyben akkor sem, ha sok fényképet készítesz - nyilván játékkal néhány óra is elég ahhoz, hogy teljesen lemerítsd az akkumulátort. A töltés 10-ről 100%-ra - megfelelő töltővel - gyors, 52 perc. Fontos részlet, hogy a Honor 5 éves élettartamot, egészen pontosan 1600 töltési ciklust ígér az akku esetében.
Jó fotós képességek
Közös a 200 MP-es főkamera és a 12 MP-es nagy látószögű kamera, előbbi F1.9, utóbbi F2.2 fényerővel rendelkezik. Optikai stabilizátort természetesen csak a normál kamera kapott, az viszont nem is akármilyet: a CIPA tesztjei szerint az OIS 6 rekesztérték előnyt nyújt. A fő kamera teljesítménye meggyőző, és bár zoom objektív nincs, képkivágással 2× és 4×-es nagyítást is választhatsz, közel optikai minőségű nagyítás mellett.
Ehhez azért annyit hozzátennénk, hogy a gyakorlatban a négyszeres nagyítás kiválasztásakor nem árt, ha van elég fény, különben a zajszint megszaladhat. A fotók alapesetben 12,5 MP-esek, de opció a 200 MP kiválasztása is, akár RAW módban is - azt viszont vedd figyelembe, hogy a teljes részletesség kiválasztásakor a fényképek elkészítése néhány másodperc. Exponálni nemcsak a virtuális gombbal, hanem az AI gombbal is tudsz, azonban a Honor 600 Lite-tal ellentétben a gomb nem érzékeny az érintésre, ezért csak megnyomni vagy hosszan megnyomni tudod, zoom funkció nincs. Hosszú nyomásra pedig sorozatfelvételt vagy videórögzítést tudsz beprogramozni.
A fotók minősége nappal teljesen rendben van, jó a vonalélesség és a részletesség is. Sőt, nagyítás nélkül igazán az éjszakai felvételekre sem lehet panasz - ilyenkor ráadásul munkába lendül a színspektrummérő is, így a komplex világítási környezetben sem lesz gond a fehéregyensúllyal. Ha zoomolsz, akkor pedig kérésre besegít az AI is, ami a Magic8 Prónál már megszokott trükkel, adott esetben részletek odaköltésével is, de látványosan javítja a képminőséget. (Pontosan erre hivatott az AI szuperzoom is, ami nappali felvételeknél 6×-os nagyítástól aktiválható.)
A Honor 600 Pro harmadik kamerája 50 MP-es és 3,5×-es nagyítást nyújt, ebből adódóan 1×, 2×, 4×-es állások helyett 1×, 2×, 3,5× és 7×-es állásba ugorhatsz közvetlenül, a digitális nagyítás csúcsát pedig 30×-os érték helyett 120×-os érték jelenti. Az AI-alapú szuperzoom pedig nem hatszoros, hanem hétszeres nagyítástól kezdve elérhető. A zoom kamera szintén kapott optikai stabilizátort, amely még hatékonyabb is, mint a fő kamera esetében, lévén hogy 6,5 rekesztérték előnyt ad.
Az 50 MP-es felbontású a szelfikamera minősége nagyon jó, videóban pedig 4K-s felbontás jelenti a maximumot választott kamerától függetlenül, a Honor 600 esetében 30 fps, a 600 Pro esetében pedig 60 fps képsebesség mellett - alacsonyabb felbontás kiválasztásakor viszont a Honor 600 is tudja a 60 fps-t.
Hibátlan AI
Mindkét telefonra az Android 16 és a MagicOS legújabb változata, azaz a 10-es verzió került. Ami fontos, hogy a Honor most már nemcsak a csúcskategóriában, hanem minden szinten hosszú terméktámogatást ígér; hatéves frissítési ciklusra számíthatsz, függetlenül attól, hogy a Honor 600-at vagy a 600 Prót választod-e. Hogy ebbe mennyi főverzió frissítés fog beleférni, azt viszont előre nem lehet megmondani; a hivatalos közlemény szerint akár hat is, de a realitás talaján maradva érdemes inkább öt vagy négy főverzió váltásra számítani azzal, hogy az utolsó egy vagy két évben "csak" biztonsági frissítések készülnek majd.
A MagicOS-ről már több ízben írtunk, a 10-es változat apróbb csiszolgatásokkal halad tovább a megkezdett úton. Dizájnja, animációi modernek, természetesen az áttetszőség is megoldott (ráadásul állítható is). Működnek a szokásos trükkök: fentről például az értesítéseket vagy a kapcsolópanelt tudod előcsalogatni attól függően, hogy bal vagy jobb oldalról indítod a mozdulatot, navigációhoz használhatsz gesztusokat vagy gombokat is, és eldöntheted, hogy szeretnél-e programválasztót vagy sem. A 10-es változat egyik újdonsága az, hogy a telefonok kompatibilisek az Apple ökoszisztémával, azaz a mobilok képesek arra, hogy iOS vagy MacOS eszközökkel létesítsenek kapcsolatot, ezt követően pedig szinkronizálják az adatokat - legyen szó fotókról, Apple Watch-on megjelenő üzenetekről vagy akár jegyzetekről.
A másik érdekesség természetesen az AI témakörhöz kapcsolódik, és itt jó hír az, hogy mind a Snapdragon 8 Elite mind pedig a Snapdragon 7 Gen 4 elég erős NPU-t kapott ahhoz, hogy ne csak egy vanília összeállítást, hanem a Honor szinte összes AI-szolgáltatását támogassák a telefonok. A mesterséges intelligencia szolgáltatások természetesen külön menüt kaptak, itt tudod beállítani azt is, hogy az AI-gomb rövid, dupla és hosszú megnyomásához milyen művelet szeretnél hozzárendelni. Az AI szolgáltatások listája teljes.
AI-javaslatok, AI-gomb, AI-emlékek, Magic Portal, Magic Sidebar, Magic Text, AI-feliratok, AI-fordítás, Hívásfordítás, AI-alapú deepfake-észlelés és AI írás mind a két mobilon elérhető, a 600 Próból pedig nem hiányzik az Intelligens érzékelés és a Kézgesztusok sem. A jó hír továbbra is, hogy a Honor esetében az AI szolgáltatások magyarul is tudnak! Emellett a Honor AI immáron ügynök típusú feladatokra is alkalmas, azaz tudja a telefon egyes beállításait módosítani helyetted (pl. fényerő).
Természetesen a mesterséges intelligencia kezei a Galériáig is elérnek, ahol többek között tárgyak eltávolításában vagy akár a képek élesítésében nyújtanak segítséget (utóbbi nevét viszont nem sikerült eltalálni, mert a menüben megtévesztő módon felskálázásként szerepel).
Összegzés
Kétségtelen, hogy 260 ezer forintos árával a Honor 600 jóval drágább, mint a 600 Lite, de cserébe többet is nyújt: a remek külső itt már nem a gyengeségek palástolását szolgálja, hanem egy a sok hasznos funkció közül. Az erősebb rendszerchip áldásos hatása nemcsak normál használat közben érződik, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó feladatok szinte teljes tárházát használhasd. Jó, bár nem kiemelkedő az üzemidő is, és a kamerarendszer is tisztes teljesítményt ad, még ha a prémiumkategóriás mobilok szintjét nem is éri el.
A Honor 600 Pro erre még rátesz el lapáttal a jóval gyorsabb rendszerchipnek, és az 50 MP-es zoom kamerának köszönhetően - igaz, cserébe az ára is megszaladt, 400 ezer forintot kér érte a Honor. Májusig ugyanakkor a két telefon 40, illetve 50 ezer forinttal olcsóbban vásárolható meg - és erre szükség is van, hiszen a versenytársak már pár hónapja piacon vannak és bizony olcsóbbak. Igazán jó vétel pár hónap múlva, jelentős árcsökkentést követően lehet a két mobilból, hiszen a Honor 600-zal egy kategóriában játszó Samsung Galaxy A57 ára például közelít a 200 ezer forinthoz, a Honor 600 Pro ellenfeleként pedig 350 ezer forint környékén szóba jöhet a Xiaomi 17, a Samsung Galaxy S26+ vagy akár az iPhone 16 is.