Hirdetés

Huawei FreeBuds 7i teszt – Amikor a bal adja a másikat



|

Mesteri zajszűrést ígér és figyeli fejed mozgását a Huawei új fülese, ami ráadásul nem is a topligában indul. Vajon TWS fülesben is van mostantól flagship killer?

Hirdetés

Finoman szólva is döcög a Huawei mobilos részlege, mióta az amerikai hatóságok kihúzták a lába alól a talajt (GMS, 5G stb.). Viszont a gyártó feltalálta magát, nem vonult ki az európai piacról, és arra fókuszált, amiben jól el tud húzni a konkurensektől. Az egyik ilyen az okosórák és fitneszkarkötők világa, ahol azóta piacvezetővé lett, a másik az audiotermékek, mint például a True Wireless Stereo (TWS) fülhallgatók.

Utóbbiból érkezett meg a nem Pro, vagyis megfizethető kategória legújabb példánya, a FreeBuds 7i. Jogosan gondolhatjuk, hogy itt már olyan hatalmas újdonságot nem lehet kitalálni, pláne akkor nem, ha a büdzsé is vasmarokkal van megszorítva, de a 7i modell ennek ellenére izgalmas fejlesztés, ami 100 euró alatt kínál sok olyan trükköt, amit eddig csak a sokkal drágább modelleknél láthattunk.

Klasszikus vonalak, meglepő belső

A 39 990 forintért beszerezhető FreeBuds 7i elegáns, mini dobozában ugyan Type-C töltőkábelt nem találsz, de emiatt ne bosszankodj: sokkal fontosabb, hogy maga a füles kifejezetten jó minőségű, áránál magasabb minőségi szintnek megfelelő anyaghasználat és kialakítás jellemzi. A trendeknek megfelelően többféle színben is elérhető a füles, a fekete és fehér mellett rózsaszínben is választhatod. Mondjuk, ha tényleg a trendek szerint ment volna minden, akkor

narancssárga is lehetne a színválasztékban.

A lekerekített kavics formájú tok kellemes tapintású, nincsen rajta egyetlen él, vagy sarok sem, csupán egy Type-C port és egy párosításhoz használható gomb. A fedelet felpattintva tudod kiemelni a két füldugót - sajnos itt még mindig meg kell küzdened a kiszedéssel, pláne akkor, ha kicsit csúszik vagy száraz a kezed, mert nehéz belekapaszkodni a fülesekbe. Ha viszont ezzel megvagy, egy száras kialakítású, kifejezetten kényelmes és könnyű, mindössze 5,4 grammos füldugót kell behelyezned a füledbe. A Huawei ezúttal 4-féle gumiharangot mellékelt, így könnyedén megtalálhatod a legkényelmesebbet, a vadonatúj Huawei Audio Connect applikáció pedig segít letesztelni, hogy a harangválasztás és behelyezés a hangszigetelés szempontjából is tökéletesen sikerült-e. Természetesen iOS-szel is kompatibilis a FreeBuds 7i, sőt, a szükséges appot is be tudod szerezni az App Store-ból.

Felépítését tekintve nagy meglepetést mindössze egyet tartogat a FreeBuds 7i, ez pedig nem más, mint az eddigi 3+3 mikrofont kiegészítő csontvezetéses mikrofon, ami a telefonhívások alatti beszédhang minőségének javítását szolgálja. A 11 mm átmérőjű driverek 4-mágneses felépítésűek, a szárakban pedig érintésérzékeny szenzorok vannak elrejtve, ezzel tudod a vezérlést megoldani.

Hirdetés

A kétszer három mikrofon az úgynevezett intelligens dinamikus ANC 4.0-hez kapcsolódóan az aktív zajelnyomásban segít. Bár sem névben, sem külsőben nincsen nagy különbség az előző FreeBuds 6i-hez képest, valójában elég fontos előrelépések történtek, mint például az új vezérlőchip. Ez sokkal erősebb és gyorsabb is, így például a zajelnyomás 0,5 másodpercen belül képes reagálni a teljes sávszélességű zajszűrési mélység pedig 28 dB.

A zajos, városi tömegközlekedés mellett kapsz többféle opciót a zajszűrésre. A gumiharangokkal közepes zajszűrést tudsz elérni, ám az ANC 4.0-t aktiválva beállíthatod az Éberség módot, ahol külön beszédhang-kiemelést választhatsz. Ilyenkor kicsit furcsán, de tisztán és érthetően hallod a körülötted beszélők hangját, miközben a zajok nagy részét kiszűri a vezérlés. Ez tesztünkben valóban jól működött, bár a zajok közül nem mindent tudott kiszűrni pontosan. A mélyebb hangok, autó indulása, metrórobaj nem okoztak gondot, de például egy csendes irodában a mechanikus billentyűzet kopogása tisztán átjött közepes hangerejű zene mellett.

Ha ez zavar, nem gond, a Huawei Audio Connect appban teljes zajszűrést is aktiválhatsz, vagy a megfelelő érzékelőt megnyomva szintén átválthatsz erre a módra. Ezen belül is többféle szint létezik: a Kényelmes az irodai használathoz elegendő, de például repülőn érdemes az Ultra zajszűrést választani. Ha nem szeretnél ezzel bíbelődni minden alkalommal, csak válaszd a Dinamikus opciót, ilyenkor a külső zajszintnek megfelelően szabályozza az aktív zajelnyomást a FreeBuds 7i vezérlése.

A sportolókra is gondolt a Huawei, bár elsősorban nem őket célozza a FreeBuds 7i, de azért az IP54-es por- és vízállóságot megkapod a füldugók esetében. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az izzadság nem okoz gondot és akkor sem kell pánikolva a táskád mélyére süllyeszteni, ha elkap egy zápor útközben.

A rádiós kapcsolat egy aprót lépett előre az elődmodellhez képest, immáron Bluetooth 5.4-en kapcsolódik a füles. A támogatott kodekek nem változtak: a széles kompatibilitást az SBC és AAC biztosítja, a Hi-Res Wireless Audio érdekében van LDAC, ha pedig modern Huawei mobilod van, az L2HC 2.0-t is bevetheted. A kodekek közt direktben nem tudsz választani, az applikációban mindössze egy kapcsoló van, ahol a kapcsolat- illetve a hang minősége között tudsz választani - utóbbi az LDAC. Van még alacsony késleltetési mód is, ha játszanál, és minden tizedmásodperc számít.

Térbeli móka, nagyszerű vezérlés

A FreeBuds 7i-vel a térbeli, 360 fokos hangzás is megérkezett a Huawei fülesébe. A Spatial audio engedélyezése ráadásul nem csupán egyetlen kapcsoló az appban, ennél sokkal többről van szó. Amint aktiválod a szolgáltatást, térbeli hangzást kapsz, ahol be tudod állítani, hogy rögzített, vagy fejkövetéses módot szeretnél-e használni. Utóbbi a fülesekbe rejtett mozgásérzékelőket bevetve figyeli, hogy merre nézel, és ehhez mérten igyekszik virtuális középen tartani színpadot. Ez minden irányban működik, tehát oldalra és felfelé-lefelé egyaránt (rögzített módban olyan, mintha veled forogna, mozogna a színpad és a térhangzás). A hatások között is többféle van: az alapértelmezetten felül színház, mozi és hangversenyterem akusztikát is választhatsz.

Meglepően hatékony a hanghatás funkció is, amik között váltogatva egészen más és más hangzásképet tudsz előcsalogatni a FreeBuds 7i-ből. Ez tulajdonképpen hatféle előre programozott hangzást jelent, de persze a 10-sávos hangszínszabályzóval sajátokat is beállíthatsz és elmenthetsz.

Ha már egyszer megpakolták a kis füldugókat mozgásérzékelőkkel, a mérnökök nem álltak meg a fejkövetéses térhangzásnál. Ha bejövő hívást kapsz, fejmozdulatokkal tudod vezérelni azt. Ha nemet intesz a fejeddel, elutasítod a hívást, ha pedig biccentesz vagy bólogatsz, azzal felveszed a hívást. Ötletes és praktikus funkció, pláne akkor jön kapóra, amikor mindkét kezed foglalt, de persze ha zavar, bármikor kikapcsolhatod.

Ezen felül érintéssel, pöccintéssel is vezérelheted a mobilodat a fülesed segítségével. Ezeknél a gesztusoknál használhatsz két vagy három érintést és hosszan nyomva tartást is, a hangerőszabályzáshoz pedig simítást a fülesek nyakán. A két füldugó legtöbb opciója külön-külön is programozható, és nagy megelégedésünkre

a mobilodon futó digitális asszisztenst (például Gemini) is támogatja a FreeBuds 7i.

Az extra funkciók között van még készülékkereső, ami hanglejátszást jelent aktivált füldugó esetén (de például térképes nézet a legutóbbi használat helyéről nincsen), valamint ha zavar, lekapcsolhatod a viselésérzékelést.

Kellemes csomag nem elszállt áron

Nem forradalmasítja a TWS fülesek világát a Huawei FreeBuds 7i, árban sem vág nagyon alá a konkurenseknek az új modellel, viszont jó hangzást, kényelmes viseletet és átgondolt szolgáltatáscsomagot kínál elérhető áron. A száras kialakítás és a gumiharangos rögzítés még mindig a legnépszerűbb a felhasználók körében, ezen a Huawei sem kívánt változtatni. A kényelem jó, a többféle haranggal megtalálhatod az ideális méretet, a zajszigetelés tesztelésében pedig az app segít. Az érintéses vezérlés pontos és megbízható, ráadásul beállíthatod, milyen parancsokhoz legyenek kapcsolva az érintések.

A FreeBuds 7i hangzása jó, bár azt mondanunk sem kell, hogy nem hifistáknak tervezték, vagyis erősen melegre színezi a hangzást. A hangszínszabályzóval és az előre beállított hangszínprofilokkal érdemes eljátszadozni, ezzel jó eredményt lehet elérni. Ugyanakkor a füles egyik legnagyobb újdonságával, a 360 fokos térhangzással nem igazán tudunk mit kezdeni. A fejkövetéses virtuális térhangzás valóban úgy működik, ahogy azt a gyártó ígéri, de egyrészt a zenére rossz hatással van ez az effekt, másrészt nem ad annyi pluszt, hogy megérje állandóan használni. Mobiljátéknál is kipróbáltuk, de olyan nagy hozzáadott értékről itt sem tudunk beszámolni. Annál hasznosabb lehet viszont a hívásfogadás és -elutasítás fejmozgatással, ami megbízhatóan működik és ha tele van a két kezed, vagy éppen kétkezi munkát végzel, tökéletesen kapóra fog jönni. Hívás közben a szélzajt és a normál városi morajlást szépen kiszűri a FreeBuds 7i vezérlése, ebben a tekintetben megbízható társad lesz a mindennapokban.

A harangok biztosította passzív zajszűrésnél tapasztaltunk már sokkal jobbat is, viszont amint aktív zajelnyomásra váltasz, nagyszerűen szeparál el a külvilágtól a FreeBuds 7i. Az Éberség funkciót is vélhetően sokat fogod használni, ám itt készülj arra, hogy a hangzás ettől valamennyit veszít dinamikájából, laposabban szólnak a zenék, ami nem olyan jó hír. A Huawei Audio Connect app sokkal jobb, mint a régebbi Ai Life, ráadásul teljes magyar felülettel használható, viszont a teszt során még néha kidobott, és újra kellett indítani. Bár jó néhány egyedi app áruházban megtalálható a szoftver és apk-ban is le tudod tölteni (például Samsung, Honor), sajnos továbbra sem érhető el a hivatalos Google Play Store-ban.

Üzemidőben a kategóriában elvárható szintet hozta a FreeBuds 7i, zajszűréssel a gyárilag ígért 6 órából nagyjából 5-öt mi is elértünk LDAC kodek használata mellett is. A gyorstöltésre is számíthatsz, így 10 perc alatt is újabb 1-2 órányi ANC-s használatra elegendő kakaót tudsz a fülesbe pumpálni.

39 990 forintos ára reális a fülhallgatónak, cserébe minőségi megépítést és sok funkciót kapsz kiváló zajszűrés és jó hangzás mellett. Hasonló áron a Samsung Galaxy Buds3 FE-t, A Sony WF-C710-et, A JBL Tune Beam 2-t, vagy például az Anker-féle soundcore Liberty 5-öt találod a szaküzletekben, és ezekkel fel is veszi a versenyt a Huawei új FreeBuds 7i-je.

Huawei FreeBuds 7i

Ár: 39 990 Ft
A FreeBuds 7i elég jól szól a kategóriájában, a zajszűrés szuper és az extra funkciókból is kapsz egy kalappal - ennél többet kevés konkurens tud így egyben kínálni.
  • 11 mm-es, négymágneses driverek
  • SBC, AAC, LDAC, L2HC 2.0, BT5.4
  • 3+1 mikrofon/füldugó
  • ANC 4.0 aktív zajszűrés
  • érintéses, programozható vezérlés
  • dupla csatlakozás
  • alacsony késleltetés üzemmód
  • viselés-érzékelés
  • Illeszkedési teszt, hangszínszabályzó
  • 3D-s fejkövetés, hívásfogadás -elutasítás biccentéssel
  • térhangzás
  • Type-C port
  • Huawei Audio Connect app
  • Android és iOS támogatás
  • IP54 (füldugó)
  • 2*55+510 mAh akkumulátorok
  • 35 óra üzemidő (kikapcsolt ANC-vel)
  • Hi-Res Audio Wireless
  • HarmonyOS 5.1
  • 4-féle méretű gumiharang
  • tok: 36,5 gramm , füldugó 5,4 g
PRO
  • kiváló zajszűrés
  • sok funkció
  • 3D-s fejkövetés
  • átlagosnál jobb hangzás
Kontra
  • tokból nehezen kiszedhető füldugó
  • nincsen vezeték nélküli töltés
  • a térhangzás érdekes, de kevésbé hasznos
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9218
    [topic] => 1
    [group] => 15
    [gameinfo_name] => Huawei FreeBuds 7i
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2025-10-16 12:41:06
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/hu/headphones/freebuds7i
    [gameinfo_tags] => huawei, freebuds 7i, tws, fülhallgató, füles, anc, mobil, teszt
    [gameinfo_url] => huawei-freebuds-7i
    [gameinfo_pro] => kiváló zajszűrés
sok funkció
3D-s fejkövetés
átlagosnál jobb hangzás
    [gameinfo_kontra] => tokból nehezen kiszedhető füldugó
nincsen vezeték nélküli töltés
a térhangzás érdekes, de kevésbé hasznos
    [gameinfo_data] => 11 mm-es, négymágneses driverek
SBC, AAC, LDAC, L2HC 2.0, BT5.4
3+1 mikrofon/füldugó
ANC 4.0 aktív zajszűrés
érintéses, programozható vezérlés
dupla csatlakozás
alacsony késleltetés üzemmód
viselés-érzékelés
Illeszkedési teszt, hangszínszabályzó
3D-s fejkövetés, hívásfogadás -elutasítás biccentéssel
térhangzás
Type-C port
Huawei Audio Connect app
Android és iOS támogatás
IP54 (füldugó)
2*55+510 mAh akkumulátorok
35 óra üzemidő (kikapcsolt ANC-vel)
Hi-Res Audio Wireless
HarmonyOS 5.1
4-féle méretű gumiharang
tok: 36,5 gramm , füldugó 5,4 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 39 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A FreeBuds 7i elég jól szól a kategóriájában, a zajszűrés szuper és az extra funkciókból is kapsz egy kalappal - ennél többet kevés konkurens tud így egyben kínálni.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-freebuds-7i-9218.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => kiváló zajszűrés
            [1] => sok funkció
            [2] => 3D-s fejkövetés
            [3] => átlagosnál jobb hangzás
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => tokból nehezen kiszedhető füldugó
            [1] => nincsen vezeték nélküli töltés
            [2] => a térhangzás érdekes, de kevésbé hasznos
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    9

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    9

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.