Hirdetés

Teljesen leeshet az állunk a Huawei P40 Pro csúcsmobiltól



|

A Huawei jövő márciusban, Párizsban mutatja be a P40 Pro okostelefonját, amely lélegzetelállító tudással érkezhet.

Hirdetés

A Huawei hivatalosan is bejelentette, hogy a következő csúcsmobilja jövő márciusban, Párizsban mutatkozik majd be. Ezen az Android 10-alapú EMUI 10 fut majd. A szivárgások alapján egészen elképesztő hardverekkel és tudással jön majd a P40 Pro, azonban van egy nagy gond. 

Hirdetés

A készüléken a HMS, vagyis a Huawei mobilszolgáltatásai jelentik majd az alapot, tehát Google-támogatás nem lesz. Mindezt maga Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának ügyvezetője árulta el. 

A P40 Pro ugyanakkor sosem látott dizájnnal újít Yu szerint, a kamerák képminősége fejlődik, ahogyan az üzemidő és a teljesítmény is. A készüléket a szolgáltatóknál és a boltokban is árulják majd, az egyetlen különbség az lesz a P30 szériához mérten, hogy már nem lesznek Google-appok. A gyártónak pedig pár hónapja maradt, hogy igyekezzen fejlesztőket átcsábítani a saját alkalmazásboltjába, majd megpróbálja a lehetetlent, és sikeres legyem a nyugati piacokon a Google támogatása és szolgáltatásai nélkül (a Mate 30 Prónál a trükközések már nem igazán működnek, ami ilyen téren szintén nem sok jót ígér). 

Pedig a P40 Pro a pletykák szerint több, mint lehengerlő lesz: összesen hét kamera kerül rá, a fő szenzor 64 megapixeles lesz. Az 5500 mAh-s grafénakku 50 wattos gyorstöltéssel 45 perc alatt tölt majd fel, a vízesésszerű, 6,5 hüvelykes kijelző pedig az előlap 98 százalékát fedi majd be, és 120 Hz-es lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.