Hirdetés

Íme pár kép az első iPhone gyártósoráról



|

Egy egykori Apple mérnök osztott meg pár képet arról, hogy milyen körülmények között készültek a korszakalkotó telefonok.

Hirdetés

13 év alapvetően nem tűnik nagyon soknak, de a számítástechnika fejlődésében olyan, mintha korszakok telnének el. 2007-ben történt, hogy Steve Jobs egy legendás prezentáció alkalmával bemutatta az iPhone-t, mely lényegében megreformálta a mobiltelefon-piacot. Most betekintést nyerhetünk a gyárba, ahol a legendás telefonok készültek.

Bob Burrough, egy egykori Apple mérnök osztott meg pár képet arról, hogy milyen gyártósorkoról gördültek ki az első iPhone-ok. A közzétett fotókon a tesztelőüzem látható, ahol ellenőrizték, hogy a kész telefonok megfelelő minőségben, hibák nélkül kerülnek a csomagolásba.

Hirdetés

Ez már az összeállítás legvégső fázisa, melyet a Foxconn gyár dolgozói végeztek.

A képek 2007 tavaszán készültek, így a közvélemény már január óta tudta, hogy készül a iPhone, igaz, ekkor még senki nem volt biztosa abban, hogy ez nem egy újabb Steve Jobs-féle nagyotmondás-e. Később kiderült, hogy nem az és pár hónappal később, júniusban megjelenő iPhone-ok a letarolták a világot, sikerük pedig a mai napig többé-kevésbé töretlen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.