Hirdetés

Iszonyú fontos emojik érkeznek a közeljövőben, lesz például gyömbér és liba is



|

A Google már közzétette saját változatait a Unicode 15.0-val érkező friss emojikból.

Hirdetés

Évről évre frissül a Unicode szabvány, amihez minden gyártó igyekszik igazodni. Ennek részeként új emojik is megjelennek, melyek között egyaránt vannak hiánypótló és teljesen érthetetlenül bekerülő, feltehetően soha, senki által nem használt darabok is. Ráadásul míg az alap ugyanaz, a Facebook, a Google, a Microsoft és az Apple is saját variációkkal szokott előállni, így egy iPhone-felhasználónál máshogy néz ki egy emoji, mint Androidon vagy Windowson.

Még júliusban leplezték le azt a 31 emojit, ami a Unicode 15.0 részét képezi, és már akkor sem tudtuk eldönteni, hogy a libáért, a medúzáért, a gyömbérért vagy a borsóért lelkesedjünk-e jobban.

Hirdetés

A napokban a Unicode Consortium kiadta a fájlokat, amik ahhoz kellenek, hogy mindenki belevághasson saját variációi elkészítésébe és implementálásába, a Google pedig örömmel tudatta, hogy még mielőtt elérhetővé tenné az emojikat Androidon és más Google platformokon, kiadta a Noto Color Emoji fontot, amivel bárki elkezdheti használni az új ikonokat a színes, vektoros fontokat támogató felületeken. Egyúttal megjelentek animált emojik is, köztük a szemével legyeket kergető szarral, ami nyilván 25%-kkal jobb, mint a normál, alap változat.

További újításokról az emojitudományban itt lehet olvasni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.