A Walt Disney Imagineering csapata mindig is azon dolgozott, hogy filmekhez hű droidokkal és állatkákkal árasszák el a Disneyland parkokat. Ezeket általában a stáb tagjai irányítják, de a hosszútávú terv itt az lenne, hogy mesterséges intelligencia vegye át a vezérlésüket, legalábbis részben. A Jégvarázs Olafja lesz az egyik első olyan kabala, akit az Nvidia technológiája fog hajtani.
A videókártya óriás elnöke, Jensen Huang hétfőn fellépett a színpadra, hogy Olaffal együtt lóghasson és demonstrálhassa a tech újfajta alkalmazását. A nyári hóembert a Newton Physics Engine hajtja, ami egy nyílt-forráskódú rendszer. Ez keresztezi az Nvidia hardveres hátterét a Google DeepMind motorjával és a Disney Research kutatási eredményeivel.
Olaf még a filmekben látott csúszkálós sétálását is tökéletesen hozza, bár van egy kis turpisság az egészben. A CNET újságírója egy héttel korábban vett részt egy előzetes bemutatón, ahol az AI működtette robotot igazából egy személy irányította. A különböző válaszait a kezelő aktiválta, bár elmondásuk szerint a terv az, hogy a különböző műsorokban önállóan cselekedhessen, és egyre kevesebb irányítást igényeljen.
Idővel ölelhetővé is szeretnék tenni. Szándékosan egy csillogó, puha anyaggal vonták be a burkolatot, így nagyon is alkalmas lenne erre. Remélhetőleg a Disney ezt is megengedi majd egyszer.