Hosszas várakozás és többszöri halasztás után végre új időpontot jelöltek ki az Ax-4 űrmisszió indítására, amelynek keretében Kapu Tibor magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazhat. A HUNOR - Magyar Űrhajós Program tájékoztatása szerint az indulás jelenlegi tervek szerint június 22-én, vasárnap történhet meg, habár a pontos időpontot még nem hozták nyilvánosságra.
Kapu Tibor küldetését eredetileg 2024 októberére tervezték, ám több lépcsőben halasztották azt 2025-re. A NASA szerint az első jelentős csúszást az okozta, hogy az űrhajósok nem kapták meg időben a Multilateral Crew Operations Panel jóváhagyását, ami nélkül egyikük sem indulhat el az ISS-re. A hivatalos engedélyek csak 2025 januárjában érkeztek meg, és ezután május 29-ét jelölték ki az indulás napjaként, amit később újabb módosítások követtek.
A misszió május végi időpontját előbb június 8-ra, majd június 10-re tették át, végül június 11-én ismét le kellett fújni az indítást. Az első csúszások mögött az ISS menetrendjéhez való igazítás, majd az időjárás, végül egy műszaki probléma - folyékony oxigén szivárgása - állt. Ez utóbbi különösen súlyos, hiszen a folyékony oxigén kulcsfontosságú a rakéta meghajtásához, és bármilyen szivárgás életveszélyes lehet, akár robbanáshoz is vezethet.
A NASA szigorú biztonsági protokollja miatt egyébként nem ritka, hogy egy űrrepülést többször is elhalasztanak. Ez a "biztonság mindenekelőtt" elv segít megelőzni olyan tragédiákat, mint a Challenger és a Columbia katasztrófái. Kapu Tibor végül a tervek szerint négyfős legénység tagjaként tölthet két hetet az ISS-en, ahol 60 tudományos kísérletet végeznek majd el. A csapat vezetője Peggy Whitson, a NASA tapasztalt űrhajósa, a pilóta Shubhanshu Shukla, valamint Sławosz Uznanski-Wisniewski lengyel kutatóűrhajós is részt vesz a küldetésben.