Hirdetés

Kiszivárgott, hogyan lehet majd irányítani a Samsung okosszemüvegét



|

A Galaxy Glasses appja és gesztusai is lebuktak.

Hirdetés

Újabb részletek szivárogtak ki a Samsung készülő okosszemüvegéről, amelyet a vállalat a Google-lel, valamint a Warby Parker és a Gentle Monster szemüvegmárkákkal közösen készít. A Galaxy Glasses néven emlegetett eszköz hivatalos bemutatójára még várni kell, de a legfrissebb szivárgások alapján már most látszik, hogyan működhet a hozzá tartozó kezelőapp, és milyen gesztusokkal lehet majd irányítani a szemüveget. A SammyGuru állítólag hozzáfért a Galaxy Glasses manager apphoz, amely a jelek szerint minden fontos beállítás központja lesz. Ezen keresztül lehet majd párosítani a szemüveget, telepíteni a frissítéseket, kezelni az engedélyeket, valamint be- és kikapcsolni az egyes funkciókat. A kiszivárgott képernyőkön a Warby Parker-féle modell is feltűnik, a felületen pedig megjelenik a One UI XR neve is, vagyis a Samsung saját felülete a Google Android XR platformjára épülhet.

Az app főoldalán több menüpont is látható. Ezek között szerepel a kamera, az AI-asszisztensek kezelése, az értesítések felolvasása, a speciális funkciók, az akadálymentesítés és a Find my glasses opció is, amellyel az elveszett szemüveget lehetne megkeresni. A szivárgás szerint a fotók és videók automatikus importálására is lesz lehetőség, bár a teljes beállítási lista egyelőre nem ismert, mert a források szerint valódi szemüveg csatlakoztatása nélkül több funkció nem volt elérhető.

Hirdetés

A másik szivárgás a vezérlésről árul el többet. A Galaxy Glasses szárán érintőfelület lehet, amelyen egyujjas húzással lehet majd zeneszámok között lépkedni. Ha ugyanezt két ujjal végzi a felhasználó, akkor a hangerőt lehet szabályozni. Egy koppintás a lejátszás szüneteltetésére vagy folytatására szolgálhat, hívásnál pedig a hívás fogadására is ugyanez a mozdulat használható. A kamerához külön gomb tartozhat a szemüveg szárának felső részén, a zsanér közelében. Egy rövid nyomás fényképet készíthet, a hosszú nyomás pedig videórögzítést indíthat. A felvételt egy újabb gombnyomással lehetne leállítani. A beszámoló alapján a Samsung két LED-fénnyel próbálhatja jelezni a kamerahasználatot: az egyik kifelé néz, hogy a környezet is lássa, ha a szemüveg éppen rögzít, a másik pedig a viselőnek ad visszajelzést.

Ez a rész különösen fontos lehet, mert a kamerás okosszemüvegeknél a magánszféra mindig érzékeny kérdés. A Meta Ray-Ban okosszemüvegei körül is sokszor előkerült, mennyire egyértelmű mások számára, ha valaki éppen képet vagy videót készít. A Samsung látható LED-ekkel próbálhatja kezelni ezt a problémát, de majd csak a végleges hardvernél derül ki, mennyire lesz feltűnő a jelzés a gyakorlatban. A kiszivárgott anyagok alapján a szemüveggel készített képek és videók a Now Bar felületén is megjelenhetnek, ahol gyors előnézet és újrakeretezés is elérhető lehet. A beszámolók szerint ez a funkció akár Galaxy Watchon is működhet, ami arra utal, hogy a Samsung több saját eszközét is összekötné az új szemüveggel. Korábbi jelek alapján a Galaxy Ring integrációja sem kizárt, bár ezt a vállalat hivatalosan még nem részletezte.

A Samsung és a Google májusban már előzetesen megmutatta az Intelligent Eyewear család első darabjait. Ezek a modellek a jelenlegi információk szerint hangalapú okosszemüvegek lesznek, vagyis nem teljes értékű kijelzős AR-szemüvegekről beszélünk. Beépített kamerával, hangszóróval, mikrofonnal és Gemini-alapú AI-funkciókkal dolgozhatnak, a cél pedig inkább az, hogy telefonos kiegészítőként működjenek, ne pedig önálló számítógépként.

A pontos ár és megjelenési dátum továbbra sem ismert, de a Google korábban 2026 őszére ígérte az első Android XR-alapú okosszemüvegek érkezését. A mostani szivárgás alapján a Samsung már nemcsak egy látványos koncepciót készít, hanem egy olyan ökoszisztémát épít, amelyben a szemüveg, a telefon, az óra és akár a gyűrű is ugyanannak az AI-központú rendszernek a része lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.