Hirdetés

Komoly bajba kerülhetsz, ha itthon használod a Nothing legújabb funkcióját



|

Érdemes kerülni, vagy ha már hívásrögzítésre adod a fejed, akkor a másik fél tudtára adni, hogy mire is készülsz.

Hirdetés

Mint ahogyan az már több nagy gyártónál is bevett gyakorlattá vált, nemrégiben a 2020-ban alapított Nothing Technology Limited is piacra dobta a saját jóárasított, középkategóriás készülékét. Régóta pletykáltak már a Nothing Phone (2a) érkezéséről, amivel ezúttal valóban egy szélesebb közönséget vett célba a londoni székhelyű gyártó.

Az olcsósított készülék globális rajtja után nem várt sokat a Nothing vezérigazgatója: maga Carl Pei számolt be egy új frissítés, ezzel együtt pedig egy új funkció érkezéséről, amit nem csak a még friss (2a) modell, hanem idővel az összes korábbi készülék is megkap majd, viszont ennek használatát nem árt majd kétszer is meggondolni.

Hirdetés

Pei egy Twitter/X bejegyzésben írt arról, hogy mivel több felhasználó is kérte, hogy tegyenek elérhetővé a mobiljaikon egy olyan funkciót, amivel diszkréten lehet rögzíteni a telefonhívásokat, mostantól lehetséges lesz. Nem sokkal később a gyártó Twitter/X oldalán sor került a bejelentésre, a Nothing OS 2.5.3-mal pedig, első körben a (2a) készülékekre, meg is érkezett az a bizonyos "Recording widget", melynek segítségével lényegében a vonal másik végén lévő fél tudta nélkül rögzíthetjük a telefonbeszélgetést.

Bár a widget első ránézésre ártalmatlannak tűnhet, több országban is törvények szabályozzák, olykor teljesen tiltják a telefonbeszélgetések ily módon történő rögzítését. Az Egyesült Államokban például 11 állam van, ahol mind a két fél beleegyezése szükséges, míg a többi az egyszemélyes hozzájárulásra vonatkozó törvényt követi.

Európában is más-más, országonként eltérő szabályok érvényesek: Belgiumban, Svédországban és Hollandiában például elegendő az egyik fél beleegyezése, míg Franciaországban, Németországban, de többek között Magyarországon is, mind a két fél jóváhagyása szükséges a rögzítéshez.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közleménye elég egyértelműen állást foglal ezzel kapcsolatban, így ezek alapján érdemes lesz itthon mellőzni a rögzítős widget használatát, vagy ha mégis aktiválnánk a funkciót, akkor mindenképpen jelezzük a másik fél számára a rögzítési szándékunkat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.