Komoly költségnövekedéssel szembesülhet az Apple az iPhone 18 Pro gyártásánál. A TrendForce friss elemzése szerint a 256 GB-os modell alkatrészeinek összköltsége mintegy 38 százalékkal lehet magasabb, mint az egy évvel korábbi iPhone 17 Pro esetében, és ezért elsősorban a memóriaárak drasztikus emelkedése felel. A helyzetet jól mutatja, hogy egy évvel ezelőtt a memória még az iPhone Pro modellek teljes alkatrészköltségének körülbelül 10 százalékát tette ki. A TrendForce becslése szerint 2026 harmadik negyedévében ez az arány már 34 százalék körül járhat, 2027 első felében pedig akár a 40 százalékot is meghaladhatja.
Ezzel a memória válhat az iPhone egyik legdrágább alkatrészévé, megelőzve azokat az elemeket, amelyek korábban a költségek legnagyobb részét jelentették, például a processzort és a kijelzőt. A kutatócég szerint a memóriaárak 2025 eleje óta ötszörösükre, bizonyos esetekben akár hétszeresükre emelkedtek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy maga az iPhone 18 Pro is 38 százalékkal drágább lesz a boltokban. A BOM, vagyis az alkatrészjegyzék költsége csak a telefon előállításához szükséges komponenseket foglalja magában, és nem azonos a készülék fogyasztói árával.
A TrendForce arra számít, hogy az Apple a költségnövekedés egy részét saját haszonkulcsának csökkentésével nyelheti le, hogy ne kelljen teljes egészében a vásárlókra hárítania a drágulást. Ettől függetlenül a piackutató szerint valamilyen áremelés nehezen kerülhető el. Az Apple akár a régebbi, továbbra is forgalomban maradó iPhone-ok árazásán is változtathat, hogy részben ezekkel ellensúlyozza az új modellek magasabb gyártási költségeit. A vállalat azonban egyelőre sem az iPhone 18 Pro árát, sem annak végleges specifikációit nem jelentette be.
Az áremelkedés ráadásul nem csak az Apple problémája. A TrendForce szerint az Android-gyártók még nehezebb helyzetbe kerülhetnek, különösen az olcsóbb és középkategóriás készülékek piacán, ahol eleve jóval kisebb a haszonkulcs. Egyes modelleknél ezért jelentős áremelésre, más esetekben akár teljes termékvonalak megszüntetésére is sor kerülhet.
A kutatócég arra számít, hogy a memóriahiány és a növekvő árak 2026 második felétől egészen 2027-ig visszafoghatják a globális okostelefon-gyártást. Az iPhone 18 Pro bemutatása várhatóan szeptemberben esedékes, így hamarosan az is kiderülhet, mennyit vállal át a költségnövekedésből az Apple, és mennyit fizettet meg belőle a vásárlókkal.