A francia parlament kedden elfogadta azt a törvényt, amely megtiltja a 15 év alatti gyermekek számára a közösségi média használatát. Ezzel Franciaország lett az Európai Unió első tagállama, amely ilyen szigorú korlátozást vezet be, miközben világszerte egyre több ország próbálja szabályozni a kiskorúak hozzáférését a nagy online platformokhoz. A Nemzetgyűlés 279 igen és 81 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt, de az még nem lépett hatályba, mert előbb az Alkotmánytanácsnak is meg kell vizsgálnia, hogy megfelel-e a francia alkotmánynak.
Amennyiben zöld utat kap, a bevezetésére két szakaszban kerül majd sor. Szeptember 1-jétől a 15 év alattiak már nem hozhatnak létre új közösségimédia-fiókot, 2027. január 1-jétől pedig a platformoknak a már meglévő fiókokat is törölniük kell. A szolgáltatóknak emellett olyan életkor-ellenőrzési rendszert kell alkalmazniuk, amelyet a francia adatvédelmi hatóság hagy jóvá.
A háttérben az a felismerés áll, hogy a francia fiatalok szinte teljesen a digitális térben élnek. Az AP adatai szerint a 12-17 évesek mintegy 90 százaléka használ okostelefont, és 58 százalékuk ezen keresztül éri el a közösségi oldalakat. A kormány emellett az iskolai mobilhasználatot is tovább szigorítja, a következő tanévtől a középiskolákban is életbe léphet a telefonok használatának tilalma.
A törvény egyik legfőbb támogatója Emmanuel Macron francia elnök volt, aki szerint a szabályozás a gyermekek egészségének és biztonságának védelmét szolgálja. Macron többször az alkoholfogyasztás korhatárához hasonlította az intézkedést, és úgy fogalmazott: ahogyan ma már természetesnek vesszük, hogy a gyerekek nem ihatnak alkoholt, úgy idővel a közösségi média korlátozása is társadalmi normává válhat. Az elnök szerint Franciaország ezzel élen jár Európában a gyermekek és a tinédzserek védelmében, és azt szeretné, ha a szabályozás már a következő tanév kezdetére életbe lépne.
Je m’y étais engagé, c’est désormais voté : les réseaux sociaux seront interdits aux moins de 15 ans à la rentrée. Merci aux parlementaires. Au Conseil constitutionnel de statuer puis place à l’action pour rendre cette mesure concrète et protéger nos enfants en ligne. pic.twitter.com/jC79unxX67
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) July 21, 2026
A törvény ugyanakkor komoly vitát váltott ki. A baloldali Engedetlen Franciaország párt ellenezte a javaslatot, mert szerintük az életkor-ellenőrzés gyakorlatilag megszünteti az online anonimitást. A kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy a felhasználók életkorának hiteles ellenőrzése személyazonosságuk igazolását igényli, ami érzékeny adatvédelmi kérdéseket vet fel.
Mindazonáltal Franciaország lépése nem elszigetelt jelenség. Ausztrália már tavaly bevezette a 16 év alattiakra vonatkozó közösségimédia-tilalmat, bár nem túl nagy hatásfokkal, Indonézia pedig szintén hasonló szabályozást fogadott el. Európában Spanyolország, Görögország és Dánia is vizsgálja a korlátozás lehetőségét, miközben az Európai Bizottság egy uniós szintű szabályozáson dolgozik a fiatalok online védelmének megerősítése érdekében. A Bizottság várhatóan azt is megvizsgálja majd, hogy a francia törvény összhangban áll-e az uniós joggal.