A 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején minden nagyobb szoftvercég úgy döntött, hogy a specializált programkészletét extra funkciókkal fogja kibővíteni. Így lett a legtöbb VPN szolgáltatásból "teljeskörű biztonsági csomag a kényelmes online életvitelhez", de az alapvető funkciókon túli extráik általában csapnivalóak voltak. A Dropbox is a terjeszkedési próbálkozások áldozatává vált: még 2020-ban indították el saját jelszókezelő szolgáltatásukat, miután 2019-ben felvásárolták a Valtot.
Úgy néz ki, hogy a többséget ez nem érdekelte, mert most néhány évvel később leállítják a funkciót. A Dropbox Passwords a kukába kerül, de tekintettel a helyzet kényes természetére, a jelszómenedzser kivezetése szakaszokban fog megtörténni.
Először augusztus 28-án átkapcsolják a felületet "csak olvasható" módba, ami azt jelenti, hogy ugyan a korábban betáplált infóinkhoz a továbbiakban is hozzáférhetünk, de új jelszavakat vagy jegyzeteket már nem vihetünk fel. Ezzel egy időben az automata kitöltés is megszűnik, tehát a jelszavainkat a rendszer már nem fogja azonnal beütni a szükséges helyekre.
Szeptember 11-én jön a második szakasz, amikor lekapcsolják a mobilalkalmazást, majd október 28-án a Dropbox Passwords egésze elérhetetlenné válik. Ezután senki nem férhet már hozzá semmihez, és a cég közleménye szerint "biztonságos és végleges" takarítást hajtanak végre, tehát mindent letörölnek. A Dropbox azt javasolja, hogy addig a napig igyekezzünk kimenteni és átvinni a cuccainkat a 1Passwordhöz vagy más szolgáltatókhoz.
Ha valamelyikőtök a Dropbox Passwordsbe fektette bizalmát, akkor érdemes lesz hamar elköltözni. Van is pár ajánlatunk alternatívákra.