Hirdetés

Jönnek az LG valós 8K felbontású tévéi



|

Bár sokaknak még a 4K is újdonság, a jelek szerint idén már a 8K lesz a tévés gyártók hívószava. Az LG 8 új modellt is indít ebben a szegmensben.

Hirdetés

Igen, tudjuk, minek a 8K, ha még a 4K tartalmak is épphogy elindultak világszerte, meg úgy egyáltalán hová ez a nagy rohanás. De úgy tűnik, a gyártók nem tudnak megülni a fe... hoppá, szóval a babérjaikon, és még eggyel feljebb állítják a lécet, aztán a tartalomszolgáltatók, és ezáltal a vásárlók majd csak követik őket ide is. Meg aztán, tessék csak belegondolni, hogy pár éve még a 4K-val kapcsolatban kellett ugyanígy győzködni a szkeptikusokat, mára pedig már teljesen elfogadott lett ez a felbontás, szóval a világ nem áll meg, és ezt az LG idei terveivel kapcsolatban is jól láthatjuk.

Hirdetés

Ugyan a 8K Association által először hivatalosan hitelesített tévéket a Samsung hozta össze, a másik dél-koreai gyártó sem akar lemaradni, és "Real 8K" fantázianévvel ellátva 8 készüléket is bejelentett. A Real megnevezés persze nem azt jelenti, hogy az LG 8K-ja valódi, a Samsungé pedig nem, inkább amolyan marketingfogásról van szó, amit az LG úgy magyaráz, hogy az ő tévéik túlhaladják a 8K Association által meghatározott minimális kontrasztarányt, amelyet a kategóriának teljesíteniük kell.

Nagy felbontás és gépi okosság

Az új modellek mindegyike képes a 8K tartalmakat 60 fps sebességgel lejátszani HDMI és streaming forrásból egyaránt, a kisebb felbontású képeket pedig mesterséges intelligencia segítségével skálázza fel. Az új LG Real 8K tévék között lesz OLES és NanoCell LCD alapú is, de mindegyikükben ugyanaz az α (Alpha) 9 Gen 3 AI processzor szolgáltatja az alapokat. Ez többek között képes arra, hogy felismerje az épp lejátszott tartalom különféle elemeit, például arcokat, szöveget vagy épp az audiósáv változásait, és ezek alapján automatikusan változtassa a megjelenési illetve lejátszási beállításokat.

Ugyanez a mesterséges intelligencia segít majd a hangutasítások felismerésében, amely egyrészt a tévé saját vezérlésében is szerepet kap, de kompatibilis lesz az Amazon, az Apple és a Google okosotthon-ökoszisztémáival is. Érdekes módon az LG most nem hangoztatta külön a tévék dizájnját, ezen a téren a jelek szerint a Samsung hangosabb a "zero bezel" kialakítás dicsőítésével. Az LG új 8K tévéit először a jövő heti CES kiállításon lehet majd megnézni, és valószínűleg az árakat is akkor közli hivatalosan a cég.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.